7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárSchobert Norbi elnézést kért, de nem azért, amiért mindenki gondolná

Schobert Norbi elnézést kért, de nem azért, amiért mindenki gondolná

Schobert Norbi az RTL Fókusz című műsorában próbálta megmagyarázni, mit miért mondott. Elismerte, hogy a stílusa kissé nyers volt, ezért elnézést kér, viszont mondandójának tartalma szerinte igaz, és ezért viszont nem kér bocsánatot senkitől.

Úgy véli, sokan félreértették az üzenetét és kiálltak frontharcosnak, többek között Tóth Gabi. Norbi szerint azért háborodtak fel ennyien a kijelentésén, mert tudják, hogy igaza van.

„Nagyon sok celeb felült erre az ingyenes lájkvonatra, mert rájött arra, hogy amit mondtam, az igaz. Onnan tudjuk, hogy igaz, hogy betalált.”

Elmondása szerint tiszta a lelkiismerete, szívből és jó szándékkal mondta azt, amit. Nem ijed meg a sok támadástól, mert több százan írtak neki, hogy igaza van. Éppen ezért nem is kér bocsánatot, legfeljebb a stílus miatt, amiről belátta, hogy kissé nyers volt, ám ennek okát is meg tudta magyarázni.

„Az én kommunikációm egy picit nyers volt, ezért mindenképpen elnézést kell kérjek, hiszen magamban, egy telefonnak beszéltem. És az ember általában magáéval őszinte. Ha mindez egy interjúban történik akkor sokkal cizelláltabb, sokkal kiforrottabb lett volna a kommunikáció. De a tartalom, az üzenet, amit benne foglaltattam az igaz és abból nem fogok visszakozni és nem kérek bocsánatot” – mondta

Fotó: Fuszek Gábor

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem