10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSátortábort építenének a migránsoknak Körmenden

Sátortábort építenének a migránsoknak Körmenden

forrás: M1 – Ma délelőtt

Helyi hírek szerint Körmenden ismét befogadóállomást, sátortábort építenének a migránsok számára.

Bornemissza Tamás, az MTVA helyszíni tudósítója elmondta, hogy az információ a megyei sajtóból származik és helytállónak bizonyult.

Sátortábort építenének a migránsoknak Körmenden

Megemlítette, hogy tavaly nyár végén is épült egy sátortábor, azt azonban kihasználatlanság miatt lebontották.

Bebes István polgármester a köztévének elmondta: ma reggel nyolc óra után kapott utasítást a Belügyminisztériumtól, ezt követően rendkívüli közgyűlést hívott össze. A tábort a rendőrségi szakközépiskola udvarán állítják majd fel.

Megerősítette, hogy ez mindössze biztonsági, megelőző intézkedés.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work