Hirmagazin.eu
Főoldal » Sátáni állatkínzás Baranyában: megkínozták Bátort, a cicát, majd öt golyót eresztettek a fejébe (18+)
18+

Sátáni állatkínzás Baranyában: megkínozták Bátort, a cicát, majd öt golyót eresztettek a fejébe (18+)

Megkínozták, eltörték a lábát, majd öt golyót lőttek egy cica fejébe Komló-Határtetőn.

A cica – csodával határos módon – ezt még túlélte, de pár nappal később meghalt. A szörnyű esetet a macska gazdája osztotta meg a Facebook-oldalán.

A Bátor névre hallgató állat egészséges, szelíd és fiatal cica volt. Gazdája szavaival élve az egyetlen bűn, amit elkövetett, hogy élt.

„Elmúlt egy embernek nem nevezhető, aljas és gyáva féreg miatt. Aki elkapta, megkínozta, kilőtte a szemét és öt golyóval kidobta. De ő szombaton mégis visszatalált hozzánk” – írta le Bátor gazdája a megdöbbentő eset részleteit.

A macska szeméből kioperálták a golyókat és röntgenre is sor került, ahol kiderült, a lába is eltörött. Bátor gazdája köszönetet mondott mindkét orvosnak, akik próbálták megmenteni a cica életét, ám az állat végül feladta a küzdelmet, belehalt a szörnyű sérülésekbe.

A macska gazdája feljelentette a brutális elkövetőt, aki gaztettével bűncselekményt követett el. Mint mondja, szeretné, ha minél több emberhez eljutna, milyen emberek élnek köztünk.

Facebook, bama, blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Szex hár­mas­ban: be­le­buksz vagy ha­tal­ma­sat él­ve­zel 18+

Edit

A jobbikos tüntető, igazi tahó első mondata a rendőrnőnek: “három hónapja baszták meg utoljára” (Olvasd el és nézd meg!)

Géza

Továbbra is a karanténhajó foglya öt magyar

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------