17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárSarolta hercegnő beszólt a fotósoknak

Sarolta hercegnő beszólt a fotósoknak

Lajos herceg keresztelőjén intézkedett.

Charlotte hercegnő igazi úrilányként viselkedett tegnap az öccse keresztelőjén – legalábbis a róla készült képek alapján azt hittük. Kiderült azonban, hogy nagyon huncut volt, még a fotósoknak is beszólt.

A kis hercegnő már most igazi kisfőnök, aki szeret rendezkedni. Tegnap alaposan helyre tette a média embereit is: szúrós szemmel rájuk nézett, majd közölte velük, hogy ők bizony ide nem jöhetnek be. Nem mintha a fényképészek ne tudták volna, hogy a keresztelőn csupán a család és a meghívott barátok vehetnek részt, de Charlotte úgy érezte, gondoskodnia kell róla, hogy tudják, hol a helyük.

Már korábban is kiderült, hogy György és Charlotte közül egyértelműen a hercegi pár kisebbik gyermeke a vezéregyéniség – maga Erzsébet királynő mondta el egy rendezvényen:

– A királynő kikotyogta, hogy György és Charlotte között is a kisebbik gyerek a vezető, ahogy nálunk. Ez elég gyakori jelenség, második gyerek-szindrómának hívják. Általában a második gyerekeknek sokkal nagyobb az önbizalmuk, és sokkal önállóbbak, mint az elsőszülöttek – mondta egy helyi édesapa.

Az, hogy a kis hercegnő ugráltatja a bátyját, elég meglepő, hiszen korábban mindig azt nyilatkozták róluk, hogy György a vagány kis felfedező, Charlotte pedig a visszahúzódó, jó kislányos típus – úgy tűnik, időközben felcserélődtek a szerepek.

Charlotte viselkedésén egyébként nem lepődtek meg a rajongók, hiszen külsőre szakasztott dédnagyanyja, Erzsébet királynő miniatűr mása, így az, hogy személyiségre is hasonlít az uralkodónőre, szinte már várható volt.

Forrás: Femina

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem