7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSalvini kiengedte a migránsokat a Diciottiról

Salvini kiengedte a migránsokat a Diciottiról

A belügyminiszter azért döntött így, mert az olasz egyház gondoskodik a migránsokról.

Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga vezetője az észak-olaszországi Pinzolo településén tartott rendezvényen jelentette be: a fedélzeten maradt mintegy 140 illegális bevándorló partra léphet, miután az olasz katolikus egyház bejelentette, hogy nagy részüket gondjaiba veszi.

A hajóról húsz migránst Albánia hajlandó befogadni, illetve Írország mellett más országok is jelezték ilyen szándékukat”

– tette hozzá.

Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy Salvini ellen nyomozást indított a szicíliai Agrigento városának ügyészsége a Dicotti nevű hajó fedélzetén lévő migránsok  ügyében – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Az olasz sajtó szerint a vád feltehetően a személyi szabadság megsértése lehet, tekintettel arra, hogy az olasz törvények szerint a hatóságok 48 órán túl senkit sem tarthatnak fogva letartóztatási parancs hiányába.

Salvini teljesen érthető módon felháborodott a történteken.

Nem fognak tudni megállítani”

– mondta a Pinzolóban tartott eseményen, majd hozzátette:

elvárnám, hogy az ügyészek az embercsempészek, és ne pedig a belügyminiszter ellen nyomozzanak.”

A Diciotti ügyében egyébként kisebb vita is kialakult az Öt Csillag és a Liga, a koalíciós olasz kormány két tagja között. A baloldali populisták beengedték volna a hajó fedélzetén lévő migránsokat, Salvini ezt ezidáig viszont nem hagyta.

Korábban Roberto Fico, a római képviselőház elnöke a hajón lévő migránsok partra szállását sürgette.

Amióta Matteo Salvini a belügyminiszter, ez már a sokadik olyan hajó, amit nem engednek kikötni, vagy nem engedik ki róla a migránsokat az olasz partoknál. A Liga töretlenül azt az álláspontot képviseli, hogy nem fogadják be az embercsempészek által a tengeren magukra hagyott illegális bevándorlókat.
Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner