11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldSalvini: a járvány okozta vészhelyzet után le kell váltani a migránsbarát kormányt

Salvini: a járvány okozta vészhelyzet után le kell váltani a migránsbarát kormányt

A Liga elnöke abszurdnak nevezte, hogy a maffiaperekre fenntartott bírósági bunkerteremben kell védekeznie, miközben még az ügyészség is elvetette a vele szembeni vádemelést.

Egyedül a migránsszállító civilszervezetek szorgalmazzák a vádemelést.

Az olaszországi választásokat akkor kellene megtartani, amikor már elmúlt a járvány miatti vészhelyzet – vélekedett szombaton Matteo Salvini, az olasz Liga párt és a jobboldali koalíció vezetője, aki szerint nemzeti egységprogramra van szükség, s ennek érdekében kész egyeztetni Giuseppe Conte kormányfővel.

A politikus szombati sajtótájékoztatóján, amelyet az ellene a Gregoretti-ügyben zajló bírósági eljárás újabb ülése után tartott, kifejtette, hogy szerinte Olaszország rálépett a választások felé tartó útra. Úgy vélte, a nemzeti érdekek és az olasz gazdaság szempontjából mielőbbi kormányváltásra lenne szükség.

“A jelenlegi kormány káros az országra nézve, és képtelen újraindítani a gazdaságot” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a legjobb az azonnali jobbközép kormányzás lenne, de a jelenlegi egészségügyi helyzetben, betegekkel teli kórházakkal nehéz februárban vagy márciusban választásokat elképzelni, ezért a voksolást a vészhelyzet elmúlása után kell megtartani. Addig is azonban a stabilitás és az európai gazdasági helyreállítási források minél megfelelőbb felhasználása érdekében Matteo Salvini szerint nemzeti egységprogramra van szükség. Hozzátette, ennek érdekében kész egyeztetni Giuseppe Conte kormányfővel.

A Liga vezetője beszámolt az ellene a szicíliai Catania bíróságán október 3-án indított előzetes eljárás zárt ajtók mögött tartott második üléséről. Volt belügyminiszterként 2019 júliusában öt napig nem engedélyezte a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport partra szállását.

Salvini elmondta: a bíróságon ismét hangsúlyozta, hogy felelősséget vállal döntéseiért. “Büszke vagyok, hogy megvédtem Olaszországot és Európát, életeket mentettem meg, tiszteletben tartottam a nemzeti és nemzetközi jogszabályokat” – jelentette ki. Hozzátette, hogy belügyminisztersége alatt, 2018 és 2019 nyarán sikerült majdnem lenullázni a veszélyes tengeri migrációs útvonalon meghaltak számát, és nyolcan százalékkal csökkentek az érkezések. Abszurdnak nevezte, hogy a maffiaperekre fenntartott bírósági bunkerteremben kell védekeznie, miközben még az ügyészség is elvetette a vele szembeni vádemelést úgy ítélve meg, hogy miniszterként a kormány által közösen hozott intézkedések szerint cselekedett. Kifejtette, egyedül a civilszervezetek szorgalmazzák a vádemelést. “Jó lenne, ha az ezeket finanszírozók tudnák, mire adják a pénzüket” – jelentette ki.

Salvini védőügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta, részletes dokumentációt nyújtottak be a bíróságra az első Conte-kormánynak a migránshajókat érintő döntéseiről. “Ezek bizonyítják, hogy Salvini nem önkényesen tartóztatta fel az illegális bevándorlókkal teli hajókat, hanem kormánya döntéseit követte” – jelentette ki.

Szombaton este 7 órakor Salvini ezt írta közösségi oldalán: utazás vissza Milánóba. Köszönöm a sok támogatást és szeretetet, amit ma is küldtetek nekem. Büszke vagyok a határok védelmére és arra, hogy az olaszokat megvédtem. Ha kell, újra megteszem!

via: mf

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem