10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóSaját házában támadtak meg egy györgytarlói férfit

Saját házában támadtak meg egy györgytarlói férfit

2015 05 12 205038
Forrás: MTI | 2015. 05. 12. 16:40:39

A férfi életveszélyesen megsérült, a gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették.
Életveszélyesen megsérült egy györgytarlói férfi, akit a saját házában támadott meg és próbált meg kirabolni két fiatal. A gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették – tájékoztatta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Közölte: a bűncselekményt vasárnap követték el. A rendőrségre este hétkor telefonon érkezett bejelentés arról, egy 59 éves férfit ismeretlenek olyan súlyosan bántalmaztak györgytarlói házában, hogy a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A fiatalok pár órával korábban még közösen italoztak a településen későbbi áldozatukkal, éjjel azonban a gyanú szerint rátörtek a házára, értékek után kutattak, majd súlyosan bántalmazták a férfit. A nyomozók tizenhat órán belül elfogták, majd kihallgatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves helyi lakosokat – ismertette a szóvivő. Hozzátette: az eddigi adatok szerint a fiatalok az áldozatuktól baltát, dohányterméket és dezodort vittek el, mintegy tízezer forint értékben.

A megyei rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak ellen aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indított eljárást, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásukra.
Kép: Google

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work