20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárRúzsa Magdi komoly fájdalmakkal került kórházba

Rúzsa Magdi komoly fájdalmakkal került kórházba

Az énekesnő férjével utazott el pihenni, de nem is sejtette, hogy egy kórházi ágyon kell majd számot vetnie az életével…

Rúzsa Magdi és férje Peruba utaztak, hatalmas hegyek között túráztak. Egy őrült régész volt a vezetőjük, aki elképesztő magasságokba vezette fel őket. A gyönyörű környezetben nem is sejtette, hogy hatalmas fájdalmakat fog majd átélni. Az énekesnőnek letört egy darab a fogából, ami miatt kórházba került – írja a Story magazin.

Rúzsa Magdi komoly fájdalmakkal került kórházba

„Előfordult, hogy 4000-4500 méter magasan túráztunk, ahol már elég nagy a légnyomáskülönbség a sík területekhez képest. Azt tudtam, hogy az ember ilyen körülmények között sérülékenyebb, azt azonban nem gondoltam volna, hogy a napi torna közben törik el az egyik fogam, és egy szilánk belepattan az ínyembe. A sérült íny rövidesen nagyon csúnyán begyulladt, és akkorára dagadt, hogy nem tudtam összezárni a számat. Iszonyúan fájni kezdett. Nagyon megijedtem, hiszen még angolul sem nagyon beszélnek ezen a vidéken. Elmagyarázni is nehéz volt, mitől szenvedek. Ráadásul arrafelé nehéz megtalálni a jó fogorvost. Borzasztó fájdalmat éreztem napokig, majd hirtelen belázasodtam, majdnem elájultam a fájdalomtól és rázkódott a testem. „

Magdi nagyon megijedt. A helyiek bevitték a kórházba, ahol elmondása szerint lepergett előtte az élete. 

Rúzsa Magdi komoly fájdalmakkal került kórházba 2

Lázasan, fájdalmak között sok mindent átértékel az ember. Talán közhelyesnek hangzik, de csak arra tudtam gondolni, hogy nem számít semmi más, csak a szeretteim. 

Végül sikerült megfelelő szakembert találni, aki kiműtötte Magdi fogínyéből a szilánkot. 

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work