7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekRossz megyébe küldték a mentőket, és ez egy ember életébe került

Rossz megyébe küldték a mentőket, és ez egy ember életébe került

Az operátor félreérthette a címet. A két település között 473 kilométer a távolság.

Újraélesztéshez hívtak szerdán reggel 8 óra 28 perckor mentőt a szabolcsi Vajára a háziorvosi rendelőbe – írja a Népszava. Egy 29 éves nő vesztette eszméletét, s miközben a település mindkét háziorvosa próbálta újraéleszteni, többen is mentőt kértek.

A segélyhívások augusztus óta ebből a régióból már a 112-es központba érkeznek.

Az ottani operátor viszont rosszul érthette a település nevét, és Vaja helyett a a 473 kilométerre lévő Bács-Kiskun megyei Bajára küldte a kocsit.

Miután ott az esetkocsi személyzete nem talált beteget, visszaszóltak a mentésirányításnak. Időközben Vajáról is sürgették a segítséget, így hat perccel később a valódi címre is indulhatott mentő, s gyorsan, szintén hat perc alatt oda is értek és folytatták az újraélesztést. Ám ez végül nem járt sikerrel.

A lap megkereste a segítségnyújtásban közreműködő háziorvosokat, akik szerint a kiérkező mentők profizmusa megkérdőjelezhetetlen volt.

Nem az elsőNéhány héten belül ez a második eset, amikor félreértés miatt máshová küldtek mentőt, mint ahol szükség volt rá. Július elején a Pest megyei Tóalmás helyett a Nógrád megyei Tolmácsra indultak el a tűzoltók és az esetkocsi. Az operátort akkor elbocsátották.

Forrás: Szeretlek Magyarország

 

Most népszerű

Hasonló hírek