Bár annak ellenére, hogy egyre nagyobb reneszánszát éli a főzés, a gasztronómia, mégis sok minden van, amiről még nem tudunk, amit még eddig nem fedeztünk fel magunknak. Ilyen dolog az is, hogy régi időkben és a mai modern világban miként főztünk, pároltunk ételeket, hogyan készítettük el azokat, hogy zamatosak, ízzel teli legyenek.

A gőzölés, illetve a párolás egy remekbe szabott módszer arra, hogy az ételeket puhává, omlóssá tegyük, mégis ízük fenséges maradjon. Kevesen tudják azonban, hogy az ételek gőzben való párolása, megpuhítása ázsiai találmány, ahol az ételek egymásra helyezett bambuszkosárkákban párolták meg.

Annak ellenére, hogy ez mind szép és jó, na meg persze nagyon egyszerűnek hangzik, nem volt olyan könnyű, s főleg nem veszélytelen ez a művelet, hiszen megégethette magát a szakács a forró gőzzel. Ahhoz, hogy az ételek ízletesek, zamatosak maradjanak nagy tudásra, hozzáértésre is szükség volt, mert a rossz fűszerezés, vagy a túlpárolás mindent elronthatott. Az eljárás az ínyencségeiről ma is híres kínai konyhában, pontosabban az i.e. 206-tól fennálló Han-dinasztia idején vélt ismerté.

A fonott bambuszkosárkákat a forró víz fölé helyezték, ami erősen gőzölt így azok nem értek a vízbe, de tartalmuk a feláramló gőzben finomra párolódott meg puhára. Ez a teljesen újdonságnak számító eljárás először Délkelet-Ázsiában, majd Japánban is terjedni kezdett, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, és szerencsére Európába is elérkezett. Ma már itthon is nagyon sok konyhában gyakorolják ezt a módszert, mivel nem csak rendkívül ízletes ételeket lehet készíteni, de egészségesen is lehet élni, táplálkozni az így készül falatokkal.

A Papin-fazék

Talán már te is hallottál erről a zseniális találmányról, amit a dugattyús gőzgép feltalálója, Denis Papin fedezett fel. 1670-es években rájött, hogy a víz, forrásban lévő hőmérséklete függ a nyomás erősségétől. Ennek nyomán dolgozta ki azt a tulajdonképpeni pároló edényt, amit ma sokan ismernek és az ő nevét viseli, és így emlegetik, de ma már mindenki kuktaként tartja számon. Ez az edény légmentesen zárható, nagy nyomás uralkodik benne, a belső nyomást egy túlnyomás-szabályozó, vagyis szelep kezeli. Ebben rejlik a kukta ereje és varázsa, ugyanis a benne fövő étel a magasabb gőznyomás, illetve a magas hőmérséklet miatt sokkal hamarabb megfő, mint más edényekben. Persze pontosan emiatt nagyon sokan félnek is a kukta használatától, hiszen hallottunk már mind rémtörténeteket, miszerint a fazék felrobban, és minden beterít annak tartalma.

Römertopf, a zseniális találmány!

A ’60-as években egy új edény lépett be a köztudatba és lett egyre népszerűbb, a Römertopf, amit ma római tálként ismerünk. Erdélyben számtalan helyen, útszéli árusoknál, boltokban is lehet kapni. Sokan pontosan emiatt gondolták azt, hogy ez Erdélyből ered, ottani találmány, de a vívmány eredtileg, mint ahogyan azt neve is mutatja, római találmány.

Használata még valamikor a birodalmi időkbe nyúlik vissza, ebben sokkal egyszerűbb a főzés, mindennek különleges zamata lesz benne. Sokkal veszélytelenebb a használata, mint a kuktának, mégsem használják olyan sokan, mivel macerásabb, hiszen minden használat előtt vízbe kell áztatni. Érdemes volna pedig használni egyre több konyhában, és ráfordítani ezt a kis időt, egyrészt, mert az agyagban készült étel íze, másrészt pedig az egészségre kedvező hatása miatt is, hiszen ebben az edényben elkészült ételek elkészítéséhez minimális zsiradékra van szükség.

Forrás: delina