18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRoma embercsempészek munkában! - FOTÓKKAL!

Roma embercsempészek munkában! – FOTÓKKAL!

A szerb-magyar gúnyhatárnál tartózkodó fotósunk fényképezte le, amint a röszkei Agip benzinkúton cigány embercsempészek bevándorlókat pakolnak fel egy teherautóba. Láthatóan jól pörög a „biznisz”. – írja az Alfahír.hu.

Fotósuk sokáig nem tudott a helyszínen maradni, így is valószínűleg fél Borsod megye felírta a rendszámát.

Hogy szép kerek legyen ez a történet, mindezt úgy teszik, hogy tőlük mintegy száz méterre amúgy rendőrök posztolnak – teljes nyugalomban. Biztos sebességet mérnek, így nem érhetnek rá ilyen apróságokra.

Úgy tudjuk, hogy a környéken a fentebb említett kút mellett az M5-ösön lévő OMV kút a másik nagy találkapont, az itt „dolgozó” embercsempészek igen agresszíven védik az üzletet: forrásunk szerint meg is fenyegették, meg is kergették már a roppant elegáns üzletmenetet dokumentálni akarókat.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, az embercsempészetet mint „üzletágat” szinte teljesen átvették a roma bűnbandák, akik az ország számos pontjáról érkeznek a határvidékre. A helyben élők elmondása szerint sokszor félelmetesebbek a bevándorlóknál. Az N1TV egyik korábbi riportjában az ásotthalmi mezőőrök egyike is arról beszélt, hogy halálosan megfenyegették őket.

[espro-slider id=43715]

forrás: Alfahír

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work