7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRitka veszély fenyegeti a magyar autósokat, figyelmeztetést adtak ki

Ritka veszély fenyegeti a magyar autósokat, figyelmeztetést adtak ki

Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, mint az ország legnagyobb autós civil szervezete arra figyelmezteti az autósokat, hogya következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek az őzek párzása miatt.

A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak, így nagyobb az esély arra, hogy kiugranak az autók elé.

Amennyiben őz keresztezi az utat, számíthatunk rá, hogy követi egy másik, így lassítsunk, dudáljunk!Ha kiugrik a kocsink elé, az egyetlen megoldás a vészfékezés (ezért figyeljünk a követési távolságra is)! A volánt semmiképp se rántsuk el, ne próbáljuk kikerülni az állatot, mert ez szintén balesethez vezethet!

Ha mégis bekövetkezik az ütközés,feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mert a vad- és gépjármű ütközés közúti balesetnek számít.A helyszínelés jegyzőkönyve lehet az alapja az esetleges további ügyintézésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

Az őz egyedszámát hazánkban mintegy 380 ezerre becsülik, az ország egész területén előfordul. A hazánkban 2017-18-as vadászati évben elütött 6218 nagyvadból 4756 őz volt, és a balesetek jelentős része a párzási időszakban történt.

Fotók: infostart, zoozoo, egerhirek

origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work