14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRichter Gedeon Nyrt.: ketten sérültek meg a gyár budapesti telephelyén

Richter Gedeon Nyrt.: ketten sérültek meg a gyár budapesti telephelyén

hirmagazin_2015-08-27_122746

(MTI 2015. augusztus 27., csütörtök 11:56)

A Richter Gedeon (RG) Nyrt. egyik külső munkatársa súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült meg, amikor egy tartály bontása közben csütörtökön tűz keletkezett a gyógyszergyár budapesti telephelyén – tájékoztatta a cég az MTI-t.

    A közleményben azt írták: csütörtökön reggel 8 óra után a társaság budapesti telephelyén, egy külső cég által végzett tartálybontás során tűz keletkezett. A cég saját tűzoltósága, majd a hozzájuk csatlakozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai „példás gyorsasággal” eloltották a tüzet.
Hozzátették, hogy a sérülteket a mentők kórházba vitték, a környezetet vagy az emberi egészséget veszélyeztető vegyi anyag nem került sem a levegőbe, sem pedig a talajba.
A baleset vizsgálatát az érintett hatóságok és a társaság illetékesei megkezdték. A baleset a Richter termelési tevékenységét nem érinti, az anyagi kár nem jelentős – tartalmazza a közlemény.
Korábban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte: robbanás történt csütörtök délelőtt a főváros X. kerületében, a Richter Gedeon Gyógyszergyár Gyömrői úti telephelyén. A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant.
A tűzoltók ideiglenesen lezárták a területet és vízsugárral lehűtötték a baleset helyszínét. Később, a területzár feloldása után a helyszínen dolgozó 90 munkás visszatérhetett munkahelyére.

Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem