8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekRettenetes hír: leukémiás a Debrecen fiatal futballistája

Rettenetes hír: leukémiás a Debrecen fiatal futballistája

Karácsony után egy nappal leukémiát diagnosztizáltak a DVSC ifjú focistájánál.

A 14 éves Vietorisz Áronnak és családjának most támogatásra van szüksége, hogy a gyógyulásához szükséges steril körülményeket meg tudják teremteni. Áron az előző idényben a Debreceni Labdarúgó Akadémia U14-es korosztályában játszott, ahol mindig is szorgalmasan végezte a dolgát. A fiú egy négytagú családban él, egy debreceni albérletben egy kicsi panellakásban. Édesapja folyamatosan fiával van, így valószínűleg nem tudja majd megtartani munkáját, ezért is van hatalmas szükség a segítségre.

„Nagyfiunk, Áron december elején megbetegedett, vírusos torokgyulladása lett. Ezt kezelték, de a láz csak nem múlt el, ezért vérvételre küldték. Ott kiderült, hogy alacsony a fehérvérsejtszáma. Ezután kerültünk a hematológiára, ahol vírusfertőzésre gyanakodtak, sűrű kontroll alatt tartották. Állapota nem javult, emiatt csontvelő-biopsziát végeztek december 21-én, ekkor az orvos már sejtette, hogy súlyosabb a probléma. December 27-én megismételték a mintavételt, és sajnos egyértelművé vált, hogy Áron leukémiás, a betegség ALL fajtája alakult ki nála. Aznap el is kezdték kezelni, és azóta is kemoterápián van” – olvashatóak az édesapa szavai a DVSC honlapján. „Segítségüket köszönjük a mindennapi kiadások fedezésében, illetve a lakásban egy steril szoba kialakításában” – tette hozzá.

A DVSC-vel évek óta szoros kapcsolatot ápoló, a csapat által rendszeresen támogatott Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványon keresztül lehet segíteni Áron családjának.

Számlaszám: 11993001-02325172-10000001

Nagyon fontos, hogy a közleményben fel kell tüntetni: Áron.

Az így – Áron megjegyzéssel beérkező – adományokat az alapítvány 100 százalékban továbbítja a család részére a kisfiú minél jobb ellátása érdekében.

Lehetőség van internetes utalásra is OTP és PAYPAL rendszeren keresztül (a közleményt automatikusan teszi be a rendszer ebben esetben): http://www.remenyalapitvany.hu/tamogathato_gyerekek/aron_sulyos_beteg_lett_a_csalad_segitsegre_szorul.html

(dvsc.hu)

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI – Ruzsa István

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem