6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRettegnek a szentendreiek: köztünk jár a darabolós gyilkos

Rettegnek a szentendreiek: köztünk jár a darabolós gyilkos

A szentendreieknek azóta nincs nyugta, hogy kiderült: darabolós gyilkos szedte áldozatait a város egyik Duna-parti részén.

A két holttest egy elhagyott gépházban hevert. Biciklizők találtak rá a testekre, teljesen véletlenül. Ugyanis a kirándulók kíváncsiak voltak mit rejt az elhagyatott ház, bementek az épületbe, ekkor látták meg a holttesteket. Az áldozatokat eddig nem tudták azonosítani, a gyilkost, vagy gyilkosokat keresi a rendőrség.

A 15 éves unokám is erre szokott biciklizni, most már nem szívesen engedem el egyedül. A futókat és bicikliseket se látni itt magányosan, inkább csoportokba verődnek, ahogy leszáll a nap, amióta kiderült, milyen borzalmak történhettek itt. Azt beszélik, már fél éve ott lehettek a vízben, úgy tudjuk, egy férfiról és egy nőről van szó– mondta a környéken élő egyik asszony a Blikknek.

Éppen külföldön voltam, amikor olvastam, hogy mi történt, megláttam a házat, és egy pillanatra kihagyott a szívem – idézte fel Radványi Péter. – Azonnal felismertem a helyszínt: régóta járok már erre kutyát sétáltatni. Van két lányom, ők is erre járnak. Egyszer kíváncsiságból megálltak a ház mellett, hogy benézzenek, de nagyon sötét volt odabent, így inkább hagyták az egészet. Belegondolni sem merek, mi lett volna, ha ők találnak rá a holttestekre! – borzongott a férfi.

A TV2 Tények információi szerint a két halott egyikét szíven szúrták, majd a kezét is megcsonkították. Feltehetően a másik személlyel is hasonló módon végeztek.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz . A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.

Forrás: Ripost

MTI Fotó: Lakatos Péter

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem