13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségRészlegesen lebénult, kórházba került Kiszel Tünde

Részlegesen lebénult, kórházba került Kiszel Tünde

Kiszel Tünde egyik nap arra ébredt, hogy nem tudja mozgatni a kezét, tünetei pedig egyre súlyosbodtak, így orvoshoz fordult.

„Pénteken felébredtem, és iszonyúan fájt a jobb karom, vállam, nem tudtam mozgatni. Nem tudtam, hogy mi történt, azt gondoltam, hogy elaludtam, várok, és rendbe jön. De nem így lett, egyre jobban fájt. Vasárnap este már fájdalomcsillapítót kellett bevennem, ezért másnap elmentem orvoshoz” – mesélte a FEM3Cafén.

Az orvosok megállapították, hogy gyulladás van a vállában, injekciós kúrát kapott, majd fizikoterápiás kezelésre és gyógytornára is járt. „Két hétig szenvedtem. Az egy hét nagyon kemény volt és nehéz, a másodikon kezdett javulni” – mondta. A mindennapokban, az öltözésben a lánya, a nővére és barátai segítettek neki, most már teljesen jól van, a műsorban az új naptáráról is beszélt.

origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work