13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekRepublikon: a fiataloknál az ellenzéki összefogás nyerne

Republikon: a fiataloknál az ellenzéki összefogás nyerne

Bár a legnagyobb támogatottságú párt a 30 év alattiak között is a Fidesz, az ellenzéki összefogásra többen szavaznának.

A fiatalok relatív többsége, 48 százaléka leváltaná az Orbán-kormányt, míg csupán harmaduk, 33 százalék szeretné a jövőben is Orbán Viktort miniszterelnökként látni – derült ki a Republikon Intézet kifejezetten nagy, ötezer fős mintán végzett közvélemény-kutatásából, melyet a Népszava publikált.

A 30 év alattiak körében is tagadhatatlanul a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt 29 százalékkal, az ellenzéki pártok azonban együttesen több fiatalt tudhatnak maguk mögött:

a Jobbik 14 százalékos, a Momentum 10, a DK 5, az LMP 3, az MSZP és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékos, illetve a Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír ebben a körben.

Mikecz Dániel, a Republikon vezető elemzője úgy gondolja, hogy a pártot választani nem tudó fiatalok is inkább új kormányt szeretnének, ebből fakad a meglehetősen nagy kormányváltó hangulat. A bizonytalanok csoportja kifejezetten népes: míg a teljes felnőtt lakosságban az arányuk 29 százalékos, addig a 30 év alattiak körében ez 35 százalék.

Ideológiai önbesorolásuk alapján a legtöbb fiatal: 24 százalékuk liberális, szabadgondolkodású, környezetvédőnek 19 százalék tartja magát. Nemzeti érzelműnek 18 százalék valotta magát, illetve 16 százalék híve a „rendnek és stabilitásnak”.

atv

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner