6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldRengeteg jogi kiskapu hátráltatja a kitoloncolásokat Németországból

Rengeteg jogi kiskapu hátráltatja a kitoloncolásokat Németországból

Hetven százalékkal nőtt azoknak a migránsoknak a száma, akiket nem tudnak kitoloncolni Németországból, mert nincsenek meg a hozzá szükséges dokumentumok. Ez a szám 2016-ban még csak 38 ezer volt.

A videó 2018. március 18-án készült, amikor Deutsch tamás a dzsihadisták európai főhadiszállását látogatta meg!
https://www.facebook.com/100000694338124/videos/1834796429886817/

A leggyakoribb ok, ami miatt a kiutasítandót mégsem tudják kitoloncolni az az, hogy hiányoznak a papírjai – mondta el az M1 műsorában Volf-Nagy Tünde, a csatorna berlini tudósítója. Hozzátette: ez a 2015-ben és 2016-ban érkezett migránsok túlnyomó többségére igaz.

A tavalyi statisztikák szerint 3800 esetben egyáltalán nem sikerült bizonyítani, hogy honnan származik a bevándorló – emlékeztetett munkatársunk. Mint rámutatott, az érvényes dokumentumok hiánya mellett számtalan ok, így betegség vagy akár egy tanfolyam elkezdése is megakadályozhatja a kitoloncolást.

A hatósági fellépéssel szemben alkalmazott kiskapukról elmondta: ha nincs jelen a teljes család a bevándorlásiak rajtaütésekor, akkor nem lehet végrehajtani a kitoloncolást. Vagy adott esetben a már a repülőgépen lévő kiutasítandó személy agresszív magatartása miatt a pilóta meg is tagadhatja, hogy elszállítsa, amit sokan ki is használhatnak. Problémát jelenthet még az is, ha a származási országa valamilyen okra hivatkozva nem fogadja vissza a kitoloncolás alá vont személyt.

A német legfelsőbb bíróság friss döntése alapján, amit egy bizonyítottan terrorcselekmény előkészítésében részt vevő tunéziai iszlamista ügyében hozott, miszerint visszaküldhető a hasonló tevékenységben résztvevő a származási országába, annak ellenére is, ha ott nem biztosított a tisztességes eljárás vele szemben – idézte a legújabb jogi fejleményeket munkatársunk.

Volf-Nagy arra is kitért, hogy a közelmúltban egy muszlim kisfiú azzal fenyegette meg a zsidó osztálytársát, hogy megöli, mert nem Allahban hisz. Az eset lavinát indított el, több hasonló módon megfenyegetett gyerek szülője is jelentkezett hasonló történetekkel. A német iskolákban tapasztalható szélsőséges megnyilvánulások kapcsán az M1 tudósítója megjegyezte, hogy pár hónapja szintén nagy felháborodást okozott, amikor több muszlim diák telefonjában megtaláltak az Iszlám Állam egyik propagandavideóját, amin egy lefejezés látható.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem