18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRendőreink tetten érték a tolvajokat!

Rendőreink tetten érték a tolvajokat!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály nyomozói 2020. április 30-án ütöttek rajta egy betörőpároson Pest megyében, miután egy építkezés mellől szerszámgépeket loptak.

A 38 éves P. Viktor és társa, az 52 éves C. Róbert a rendőrök látókörébe egy korábbi, XIII. kerületi betörés kapcsán kerültek, akkor a nyomozás adatai szerint a két férfi egy angyalföli építkezés konténereit feszítette fel. Az elkövetők a konténerekből több mint 8 millió forint értékben vittek el szerszámgépeket. A nyomozók a kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy a lopás előtt az elkövetők először egy személyautóval feltérképezték az építkezéseket, majd a kiszemelt helyszínre egy hátsó emelőfalas teherautóval mentek vissza, hogy a nagyobb súlyú gépeket is el tudják vinni.

A nyomozók a felvételek alapján azonosították az autók típusait, majd április 30-án a XV. kerületben felfigyeltek egy, a kamerafelvételeken szereplő tehergépkocsira. A rendőrök a teherautót Gödöllőig követték, ahol az autóban ülő két férfi egy építkezés mellett álló autó platójáról leemelt egy szerszámgépet, majd megpróbáltak elmenekülni.

A rendőrök a teherautó utasait elfogták, majd a gépkocsi rakterében, valamint az egyik férfi lakásán tartott kutatás során talált szerszámgépeket lefoglalták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály nyomozói P. Viktort és C. Róbertet 3 rendbeli lopás bűntett, 1 rendbeli lopás bűntett kísérlet és 1 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

police, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem