6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldRendőr húzta ki nyilvános vécébe szorult újszülött kislányt

Rendőr húzta ki nyilvános vécébe szorult újszülött kislányt

Pekingben egy rendőr húzta ki a nyilvános vécéből a beleragadt újszülöttet.

A babának csak a lábai látszottak ki a guggolós vécéből, amikor megtalálták. Az anyja magára hagyta.

A kislány fejjel lefelé szorult be a csatornanyílásba, életét a rendőrnek köszönheti, aki kimentette onnan –számolt be róla a Shanghaiist c. lap.

A babára járókelők figyeltek fel, akik meghallották a pici sírását a mellékhelyiségből. Ők hívták a rendőröket, akik kimentették a csecsemőt. A rendőr, aki kihúzta a babát a következőket mondta: „A baba fejjel lefelé volt és egész teste beesett a csatornába. A lábát is alig lehetett látni”.

hirmagazin_2015-08-08_065303

A rendőr elmondása szerint az első gondolata az volt, hogy szét kell bontani a vécét, de aztán rájött, hogy túl sokáig tartana. Qian Fengúgy ezért elhatározta, hogy megpróbálja kihúzni a babát.

Nagyon óvatosan látott hozzá és szerencsére sikerrel járt, a kislányt pedig kórházba vitték.

A kínai sajtó szerint az újszülött állapota relatíve stabil és nem látni rajta sérülést.

hirmagazin_2015-08-08_065249

Azt hogy hogyan került a baba vécébe egyelőre pontosan nem tudják. Eddigi információk szerint valószínűleg az anyja ott szülte meg, majd magára hagyta.

Forrás: hír24

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner