6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldRémisztő hírek: bármikor elkezdődhet az újabb vérfürdő

Rémisztő hírek: bármikor elkezdődhet az újabb vérfürdő

A történelem megismétli önmagát: a Közel-Kelet országaiban akkora a feszültség, mint nyolc éve, az „arab tavasz” kitörése előtt – és már nem kell sok az újabb forradalmakhoz.

A régióval foglalkozó politikai szakértők és közgazdászok szerint elkerülhetetlen egy újabb forradalmi hullám, mivel a munkanélküliek száma egyre nő, a gazdasági teljesítmény folyamatosan hanyatlik, a politikai elitből pedig kiábrándultak a fiatal arabok.A társadalmi-gazdasági helyzet kísértetiesen hasonlít a 2010 környéki állapotokra, és akkor egy bő két éven át tartó regionális forradalomhullám hozott csak változást – és az Arab Tavasz történelmét a legtöbb országban vérrel írták.

A Kartúmi Egyetem szociológia professzora, Mohamed Mandzsub Harún szerint a városok túlnépesednek, a munkapiac nyomás alatt áll, és az arab fiatalok nem látnak semmilyen pozitív jövőképet.  Ez a réteg politikai változást akar, és hajlandóak is kikényszeríteni ezt. A Katari Egyetem professzora, Hmaoud al-Olimat is egyetért vele: szerinte ha az arab országok vezetői nem vezetnek be sürgősen társadalmi és politikai reformokat, akkor hasonló forradalmi és erőszakhullámot fognak megtapasztalni, mint az elődjeik. A szakértő szerint az arab monarchiák konzervatív nemesi rétege nem tett semmit azért, hogy élhetőbbek legyenek ezek az országok.

Már nem kell sok ahhoz, hogy újra vér folyjon: al-Olimat szerint az ultrakonzervatív arab államokban hamarosan a szabadságra vágyó nép fellázad, megpróbálja lerázni magáról az elnyomást, amire pedig a politikai elit azzal válaszol, hogy ismét beveti a hadsereget. Sürgősen reformokra van szükség, ha ezt el szeretnék kerülni.

A régióban jelenleg 400 milliónál is több 25 évesnél fiatalabb ember él, akik azt látják, hogy a jelenlegi keretek között nincs jövőjük – és sokan emlékeznek még az első arab tavasz eredményeire, így nem csoda, hogy hasonló megoldásban gondolkodnak.

Az arab tavasz Észak-Afrika és a Közel-Kelet jelentős részén végigsöpört 2010-2012 között, és szinte csak Tunéziában és Jordániában folyt le erőszak nélkül a forradalom. Egyiptomban 900-nál is több ember vesztette életét a tüntetéseken, míg Szíria azóta sem keveredett ki a polgárháborúból, Líbia pedig részekre szakadt, és élhetetlenné vált.
Forrás: Ripost
(Fotó: Europress / Mohamed el-Shahed – AFP)

Fotó: AFP

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work