6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségRémálom! 5 éven át, folyamatosan menstruált a fiatal lány

Rémálom! 5 éven át, folyamatosan menstruált a fiatal lány

Be­teg­sége tel­je­sen el­le­he­tet­le­ní­tette az éle­tét, és nincs nő, aki cse­rélne vele…

Chloe Christos minden nő rémálmát élte át. A fiatal lány ugyanis 5 éven keresztül, folyamatosan menstruált, és ezt még elképzelni is rettenetes. Mint elmondta, szinte semmit nem tudott csinálni, ami a normális élethez szükséges: az ájulás környékezte, alig volt képes elhagyni az otthonát, az pedig már egyenesen lehetetlennek tűnt, hogy például autót vezessen. A megdöbbentő állapot ugyanis erősen megviselte a szervezetét, emellett pedig a vérnyomása is igen alacsony volt.

Rémálom! 5 éven át, folyamatosan menstruált a fiatal lány
viralwomen

Chloe most 27 éves, és mint kiderült, problémáját egy nagyon ritka, örökletes vérzési rendellenesség okozta. Gyógyszert kapott rá, de sajnos a gyógyszerek mellékhatásaival is meg kellett küzdenie. Ráadásul a pirulák 12 órára felfüggesztették ugyan a vérzést, de amint elmúlt a hatásuk, nyomban újat kellett beszednie. Felmerült az a lehetőség is, hogy eltávolítsák a méhét, de ezt érthető okokból visszautasította.

Időközben szerencsére megtalálták a megfelelő kezelést, most egy olyan gyógyszert szed, melyet a hemofíliásoknak adnak, viszont Chloe célul tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és mindazokra, akik hasonló nehézségekkel küzdenek.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem