17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódHoroszkópRejtélyes összefüggések a számok között

Rejtélyes összefüggések a számok között

hirmagazin 2015 06 28 095815

Bizonyos számoknak már ősidők óta különös jelentőséget tulajdonítottak az emberek, a hetes a szellemnek, a kilences az anyagnak a száma, az egyes a teremtőt, a nulla pedig az örökkévalóságot reprezentálja. A számok azonban nemcsak önmagukban hordoznak mágikus erőt, hanem különböző kapcsolataikban is külön jelentőséggel bírnak.

Vegyük először a nullát.
Minél több nullát adunk egy számhoz, annál erősebb számot kapunk. Ha a teremtő számához, az egyeshez hozzáadunk legalább hat nullát, majd az így kapott számot elosztjuk héttel: az eredmény 1 000 000: 7=142 857. Bármennyi nullát is írnánk az egyes után, mindig a szent 142 857-es számjegyei ismétlődnek. Ha most a 142 857 jegyeit összeadjuk, az eredmény 27 lesz, ennek a jegyeit ismét összeadva pedig a kilencest kapjuk, amely nem más, mint az összes földi élet száma.

Érdekes összefüggést figyelhetünk meg a 3-as, a 6-os és a 9-es számok között. Ismeretes, hogy az asztrológiában azok a harmonizáló helyzetek, amikor a bolygók egymással bezárt szöge a 30, a 60 és a 120 fok. Ha ezeknek a számjegyeit összeadjuk, akkor megkapjuk a harmónia számait, a 6-ost és a 3-ast. Kedvezőtlen szögek a 45, 90 és a 180 fok, ebben az esetben a számjegyek összege mindegyik szögre a 9-es, amely a diszharmónia száma.

A 9-es szám jobb megismeréséhez tudni kell a 6-os és a 3-as számok alaposabb jelentését és az egymás közötti viszonyukat, valamint a 9-es számmal való kapcsolatukat. A 9-es, a Mars száma, az agresszió, a férfiasság jelképe. A 6-os a Vénusz hatása alatt áll, ami a szerelmet és a nőiességet szimbolizálja. Ha a 6-ost hozzáadjuk a 9-es számhoz, a konfliktus megszűnik, mert a szerelem győz. A 6-ost és a 9-est összeadva a 15-öst kapjuk, aminek jegyeit ismét összeadva, az eredmény 6 lesz. A Vénusz és a Mars között minden konfrontációban mindig a nő, a szerelem diadalmaskodik.

A 6-os szám s annak a fele, a 3-as, amely a vallás bolygóját, a Nyilas urát, a Jupitert jelképezi, szerves része a 9-es szám misztériumának (9=3×3, 6=3+3 és 9=3+6).

Érdemes áttekinteni a 3-as, a 6-os és a 9-es többszöröseit:

A 3-as többszörösei: A 6-os többszörösei: A 9-es többszörösei:
2×3= 6 6 2×6=12 3 2×9=18 9
3×3= 9 9 3×6=18 9 3×9=27 9
4×3=12 3 4×6=24 6 4×9=36 9
5×3=15 6 5×6=30 3 5×9=45 9
6×3=18 9 6×6=36 9 6×9=54 9
7×3=21 3 7×6=42 6 7×9=63 9
8×3=24 6 8×6=48 3 8×9=72 9
9×3=27 9 9×6=54 9 9×9=81 9
Összeg: 51= 6 48 =12=3 72=9

Megfigyelhetjük, hogy a 3-as többszörösei esetén, felülről lefelé haladva a 6-9-3 ismétlődik, míg a 6-os többszörösei esetén a 3-9-6 számhármas. Nincs még egy olyan számhármas, amely erre képes lenne.

De további érdekességek is megfigyelhetők. Kísérletezzünk most szorzás helyett összeadással:

3+3=6 6+9=15 és 1+5=6
6+6=12 és 1+2=3 3+6=9
3+9=12 és 1+2=3

E műveletek ékes bizonyítékai annak, hogy a 3-as, a 6-os és a 9-es mennyire nem választhatók el egymástól, mennyire összetartoznak. Ezt a titokzatos kohéziót kizárólag csak ez a három szám tudja produkálni.

Vizsgáljuk meg ezután az emberi kapcsolatok számát, az 5-öst. Ha összeadjuk 1-tol 9-ig a számokat, akkor eredményként a 45-öt kapjuk, ami egyenlő 9×5-tel. Ha ebből a számsorból csak a páros számokat adjuk össze, akkor az eredmény 20, azaz 4×5; a páratlan számok esetében pedig az összeg 25 vagyis 5×5, tehát mindegyik esetben az öt többszörösei jelentek meg. Ez lehet az oka annak, hogy az ötöst a régiek viszonylag gyakran használták, a többszöröseit alkalmazták jutalmazásként (50 aranypénz) és büntetésnél (25 vagy 50 botütés) egyaránt.

Minden korban különös jelentősége volt az egymást mellé írt, azonos jegyű számoknak, mint például a 888-nak és 666-nak. Misztikumuk az asztrológia eszközeivel a következőképpen próbálták feltárni: A három nyolcasból álló számot, a 888-at Jézus Krisztus számának tartották, ugyanis ha e szám jegyeit összeadjuk, akkor a 24-est kapjuk, majd ennek ismételt összeadása után 6-os lesz az eredmény. Ez pedig a Vénusz száma, amely a szeretet és a szerelem győzelmét jelképezi az agresszió fölött. Éles ellentétben áll ezzel a 666-os szám, amelyet a Jelenések Könyve a bestia, vagy az ember számaként említ. A 666 jegyeit összeadva 18-at kapunk, majd a két tagot, az 1-est és a 8-ast összeadva 9 az eredmény. Ez a szám reprezentálja naprendszerünkben a kilenc bolygót. A 9-es szám, amelyre minden számításunk épül, a 9-es szám, amely után minden szám ismétlődik, a 9-es a Mars száma, a háború, a pusztítás, az erőszak száma, amely kétségtelenül ellentétes a 6-ossal szimbolizált szeretet és szerelem számával. Ilyen értelemben a 666-ot az Antikrisztus számának is nevezik.

Tegyük ezúttal nagyító alá a spirituális 7-est. Ha a heteshez hozzáadjuk a Mars és a Vénusz harcában győztes hatos számot, 7+6=13 és 1+3=4- A végső eredmény a 4-es, az Uránusz száma, az Uránusz pedig a vízöntő uralkodó planétája. Tehát a szerelem (6) és a spirituális megvilágosodás (7) az Uránusz által uralt vízöntő-korszak folyamán végül is legyőzi a háborút, a konfliktust, az agressziót, még ha olykor a csata veszni is látszik. A Földet sem nukleáris háború, sem valamilyen természeti katasztrófa nem fogja megsemmisíteni. A Föld lakói azonban nem hagyják abba negatív tevékenységüket, ezért tragédiák, háborúskodások, villongások lehetnek, de a végső győzelmet mégis a szeretet és a béke szerzi meg.

Forrás: http://www.erzsebetrosta.hu Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work