17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

Régi vármegyeháza

Az egykori vármegyeháza épületét a XX. század elején emelték a korra jellemző magyaros szecessziós stílusban, Padányi Gulyás Jenő tervei szerint. Ma művelődési központ.

Padányi Gulyás Jenő (1945 után Eugene Padanyi-Gulyas; Técső, 1900. május 21. – Billings, MT, Amerikai Egyesült Államok, 1982. november 8.) építészmérnök, politikus, néprajzi gyűjtő, plakáttervező. A magyarországi építészek 1930-as évekbeli népi mozgalmának vezető alakja. 1945-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt és alkotott.

Középiskolai tanulmányait a máramarosszigeti református főgimnáziumban végezte el. Katonai szolgálatát letöltve beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol mérnöki oklevelét 1923-ban szerezte meg. Komoly építészmérnöki megbízásokat az 1920-as évek második felétől kapott. A Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet szakosztályi elnöke lett, 1941–1944 között pedig ő szerkesztette az Építészet című szaklapot.

Az 1930-as évek első felétől politikailag egyre jobbra tolódott, előbb Gömbös Gyula, majd Imrédy Béla közvetlen tanácsadói köréhez, értelmiségi holdudvarához tartozott. Több forrás szerint 1939–1941 között a Magyar Élet Pártja színeiben kormánypárti országgyűlési képviselő is volt, de az 1940-ben összeállított országgyűlési almanach nem említi a nevét.[1] 1942. március 12-én az országgyűlés jegyzőjévé nevezték ki,[2] 1944-ben pedig tagja lett a háborút támogató, szélsőjobboldali politikusokat tömörítő Törvényhozók Nemzeti Szövetségének.

1945-ben politikai okokból az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol 1958-ban létrehozta a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét, s ennek első elnöke is lett. 1963-ban megalapította a Clevelandben megjelenő, Studies for a New Central Europe című társadalomtudományi folyóiratot.

Forrás:
http://vendegvaro.hu/Regi_varmegyehaza_Mateszalka

Wikipédia
Cím: Kölcsey u. 2.
Tel: +36 (42) 504-647
E-mail: [email protected]
Web: www.mateszalka.hu

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem