7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldRég tettek fel ilyen durva kérdéseket Orbán Viktor Miniszterelnökünknek! .. Ezeket...

Rég tettek fel ilyen durva kérdéseket Orbán Viktor Miniszterelnökünknek! .. Ezeket a válaszokat adta a kormányfő..

Olyan kérdéseket is kapot Orbán Viktor egy interjú során, amilyeneket korábban talán soha nem tettek fel neki.

Médiánk is megírta, hogy a német Stern című hetilap a csütörtöki számában közölt egy interjút Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Ebből korábban az MTI-ben meg is jelent egy hosszú kivonat, ami oldalunkon is olvasható volt.

Közben a Telex külön is szemlézte az interjút, amelynek az „Orbán úr, mi lenne, ha a lányának muszlim barátja lenne?” címet adta a német hetilap, olyan részeket kiemelve, amelyek a korábbi kivonatból kimaradtak. A portál beszámolója szerint Orbán Viktor több személyes jellegű kérdést is kapott, amelyeket meg is válaszolt.

Mindenki ezt olvassa most!

A német újságírókat érdekelte, hogy a magyar miniszterelnök milyen értékeket képvisel, ezért megkérdezték, mi lenne, ha az egyik gyereke odamenne hozzá, majd közölné, hogy meleg. A magyar miniszterelnök erre azt válaszolta, ez jó nagy kihívás lenne, de hála Istennek még nem szembesültek ilyen kérdéssel.

„A feleségem és én természetesen ugyanúgy szeretnénk a gyermekeinket, a vonzalmaiktól teljesen függetlenül” – idézett a Telex Orbán válaszából.

A Stern hetilap ezután az iránt érdeklődött, mit szólna hozzá, ha a potenciális meleg gyermeke örökbefogadásra szánná el magát, amire Orbán azt mondta, a feleségével minden helyzetben átgondolnák, hogyan tudnának segíteni a gyereküknek. Hozzátette: „Keresztények vagyunk, és minden Isten kezében van: az ítélet, a büntetés és a kegyelem is.”

Hogy ha a fenti helyzet mégis fennálna, vajon mennyire változtatná meg a nézőpontját a politikát és a törvényeket illetően, arra Orbán annyit mondott: felesküdött az alaptörvényre, és abban az áll, hogy a család férfiből és nőből áll. Szerinte a részéről egyáltalán nem intoleráns hozzáállásról van szó, hanem arról, hogy neki van egy alapállása, egy másik embernek meg egy ettől eltérő nézete, amivel ő nem ért egyet. Mivel együtt kell élniük, megpróbálják a közös alapot megtalálni. Szerinte ez a tolerancia.

A címben szereplő kérdés, hogy miként fogadná, ha a lánya barátjáról kiderülne, hogy muszlim, az interjú végén hangzott el. Orbán azt mondta, ő úgy nevelte a gyerekeit, hogy életük fontos döntéseit maguk hozzák meg. Rákérdezne, jól átgondolta-e a dolgot, és ha igennel válaszol, az ő feladata ott véget ért. Hangsúlyozta, a szülők nem élhetik a gyerekeik életét. Valószínűleg arra gondolna, hogy mindez Isten akarata. Az ember szereti a gyerekét, bármilyen utat is választ.

Az interjú korábban közölt részleteit itt olvashatod el:

Ötmillió kínai és a Meseország – Orbán Viktor elmondta a németeknek az igazságot Magyarországról és a magyarokról

Orbán Viktor miniszterelnök / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor miniszterelnök / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarországról, a magyarokról és az európaiságról szól Orbán Viktor interjúja, amit a német Stern hírmagazinnak adott. A csütörtökön megjelent interjúban a bevándorlás kérdése mellett a Meseország mindenkié és „az anya nő, az apa férfi” támájú alaptörvény-módosítás, illetve a jogállamiság is szóba került.

Az Európai Unió szuverén nemzetekből áll

– hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

„Magyarországon úgy mondjuk, csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy” – válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, mit jelent számára jó európainak lenni.

Kifejtette, hogy a magyar felfogás szerint Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésre törekednek és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek.

A magyarok ezt a „centralizmust” a történelmi tapasztalataikból adódóan aggodalommal szemlélik – mondta.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

A magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és „nem akarjuk már megint feladni a Közép- és Kelet-Európa számára 31 éve kivívott szuverenitásunkat és a jogállamiságot” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lép ki az EU-ból a brit példát követve, elmondta, hogy „jobb nekünk az unióban”, a Brexit pedig „nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni”.

Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól.

„Olyan kulturális kontextust akarunk, amelyben jól érezzük magunkat” – mondta.

Magyarország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is várja az EU-tól, valamint geopolitikai stabilitást és biztonságot.

„Fontos nekünk, hogy egy szövetséghez tartozzunk, amely biztonságot nyújt” – mondta a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy az EU-ról szóló Lisszaboni Szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja.

Ezeket az értékeket a magyar alaptörvény is tartalmazza – mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy fegyveres védelemre szorul egy zsidó intézmény.

Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, és „társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson” – mondta Orbán Viktor.

Kiemelte: a Magyarországot ma kormányzó erők az „antikommunista jogállami mozgalomból” érkeztek.

Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom, hogy kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam”

 mondta Orbán Viktor.

„Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról”, és „méltatlannak, mindenekelőtt azért, mert a bizonyítatlan vádakat soha nem kapcsolták világos, objektív kritériumokhoz” – mondta.

A sajtó helyzetéről a többi között elmondta: „objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van”. Hozzátette: a kormány „nem szól bele” médiaügyekbe.

Családpolitikai kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett kifejtette, hogy az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, ami nem jelent intoleranciát.

Meseország mindenkié?

Azzal kapcsolatban, hogy egy mesekönyv körüli vitában kijelentette, hogy „hagyják békén a gyerekeinket”, elmondta, hogy a kötet „szexuális propagandát” tartalmazó meséket tartalmaz, amelyek célja a gyermekek személyiségének befolyásolása.

„Magyarországon valóban van egy határ, és az emberek nagyon nagy része egyet is ért azzal, amit mondtam. Türelmesek vagyunk, de biztosítani kell, hogy a gyermekek nyugalomban fejlődhessenek” – emelte ki Orbán Viktor.

Az alkotással szembeni „heves tiltakozás nagyon is indokolt”, ugyanakkor nem helyes „a fasizmus vagy a kommunizmus világába” visszavezető jelképek használata

– mondta azzal kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt egyik vezetője nyilvánosan megsemmisítette a mű egy példányát.

Az iszlám és a kínaiak

Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta: a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban és „kulturális változást” okozzanak életükben.

A Magyarországon tartózkodó muszlimokat „mi magunk engedtük be”, és ők „elfogadták, hogy egy keresztény-zsidó országban élnek, és betartják törvényeinket”.

Ez az alapállás nem csak a muszlimokra vonatkozik. Így például „kitűnő viszonyban vagyunk a kínaiakkal, de nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai” – fogalmazott a kormányfő.

A menedékkérők elhelyezése körüli EU-s jogi vitákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „alapvetően ellenezzük az illegális bevándorlást”, ugyanakkor a menedékkérők „rendes ellátást” kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül.

Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de „az unió sajnos ezt sem fogadta el”. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket. Ezért most egy újabb bírósági döntésre kell várni ebben a „macska-egér játékban” – fejtette ki Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy ellenez minden politikát, amely azt az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás a bevándorlás Európába, hiszen így mindenki nekivágna az életveszélyes és megpróbáltatásokkal teli útnak.

Mint mondta, Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban. Azonban nincs olyan nemzetközi jog, miszerint ki lehet választani ezt az országot.

A magyar hozzáállás szerint a segítséget kell eljuttatni a rászorulókhoz, és nem „a problémákat behozni”, ezért alapították meg a Hungary Helps segélyszervezetet, amely az ország nagyságához képest igen tekintélyes méretű – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „egyfajta Marshall-tervet” kell elindítani „az afrikai és közel-keleti országoknak, amelyekből a migránsok jönnek”.

Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál.

Sajnos, ez a felfogás lett „a politikai mérce, és azonnal fekete báránnyá lesz, aki nem osztja ezt a politikát” – mondta.

A többi között hozzátette, hogy a következő húsz évben a migráció lesz az „európai civilizáció nagy kérdése”, és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteni.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben „nagyon sokszínű” ország, amelyben konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek.

„Szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk” – mondta Orbán Viktor.

Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy

szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait.

Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és „verbális leszerelésre” lenne szükség.

Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy „a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz”, amelyben a magyarok nem hisznek.

Ebben a helyzetben „toleránsnak kellene lennünk egymással és ki kellene mondanunk, hogy ti úgy gondolkodtok, mi meg így, de ettől még lehetünk barátok”. A németek azonban azt mondták, hogy úgy kell gondolkodni a migrációról, mint a németek többsége. A magyarok ezt nem akarják, ami visszatérő feszültséget okoz a kétoldalú kapcsolatokban. „Ez a magyar olvasat az utóbbi öt évről” – mondta Orbán Viktor.

Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus „erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikát”, mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.

A teljes, német nyelvű interjút csak Stern-előfizetéssel lehet elolvasni, egyébként ezen a linken érhető el.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem