9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekRég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most

Rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak

– jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Novák Katalin arra reagált, hogy rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most.

Azt mondta: biztos benne, hogy ebben a családtámogatásoknak is ösztönző szerepük van.

„Meggyőződésünk, hogy a legjobb befektetés a születendő gyermek” – fogalmazott az államtitkár.

Júliusban 31 százalékkal volt magasabb a házasságkötések száma, mint egy évvel korábban, augusztusban pedig 11 ezernél is több pár kötötte össze az életét, ami a legkiemelkedőbb érték az elmúlt negyven évben. Idén januártól augusztusig 43 212 pár esküdött örök hűséget a KSH legfrissebb tájékoztatója szerint, ami 18 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.

Novák Katalin emlékeztetett: a babaváró támogatás a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt 20 millió forintot jelenthet, amihez még kapcsolódhat egy 15 millió forintos kamattámogatott kölcsön.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work