5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekRászorulóknak adományozták a sztrájkoló diákok ebédjét

Rászorulóknak adományozták a sztrájkoló diákok ebédjét

Az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai telephelyének ajánlotta fel a sztrájkoló diákok reggelijét, ebédjét és uzsonnáját a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola, mivel a diákok kilencven százaléka úgy döntött, otthon marad ma, vagyis részt vesz a “NEM LESZEK SULIBAN” akcióban – írja a 444.hu.

Rászorulóknak adományozták a sztrájkoló diákok ebédjét

Ma diákjaink szüleinek közel 90 %-a döntött úgy, hogy nem hozza iskolába gyermekét, ilyen formán bátorítva az illetékeseket a honi oktatáspolitika átgondolására.

Ezek a szülők és gyermekek ma nem kizárólag a pedagógustársadalmat támogatták, hanem tudtukon kívül micvát is tettek, rászorulóknak segítettek. 10 óra után érkezett a jármű, ami a megmaradt reggelit, ebédet és uzsonnát elvitte az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai egységébe. Így ma 150 ember ehet reggelire vajas kiflit, ebédre vadasmártást tésztával, uzsonnára perecet. (És mindez nemcsak finom, hanem kóser is!)
Köszönjük Önöknek! Köszönjük Nektek!
Kovács Bernadett

– olvasható a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola Facebook-oldalán.

 

Forrás: librarius

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work