13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRabolt, rendőreink hamarosan elfogták..

Rabolt, rendőreink hamarosan elfogták..

A kecskeméti rendőrök alig egy nap alatt elfogták azt a nagykőrösi lakost, aki kirabolt egy 76 éves férfit.

Rablásról érkezett bejelentés 2020. március 25-én dél körül a megyeszékhelyi rendőrségre. A feljelentő elmondta, hogy egy ismeretlen Kecskeméten, a Bem utcában kirabolt egy idős embert.

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmesélte, hogy odament hozzá egy fiatal, és pénzt követelt tőle. A férfi többszöri felszólítás után némi aprót át akart adni a rablónak, aki azonban észrevette, hogy áldozatánál nagyobb címletű bankjegyek is vannak. Úgy döntött, hogy megszerzi az összes pénzt, ezért bántalmazta a sértettet, majd kicsavarta a kezéből a bankókat és elmenekült.

A rendőrök a tanúk elmondása és a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították a feltételezett tettest, akit március 26-án 18 óra 45 perckor elfogtak. A 25 éves nagykőrösi férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

police, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem