3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRablógyilkost ejtett csapdába egy nyugdíjas tanítónő

Rablógyilkost ejtett csapdába egy nyugdíjas tanítónő

Legkorábban 25 év múlva szabadulhat az a rablógyilkos, akit egy nyugdíjas tanítónő ejtett csapdába. A férfi az otthonában tört rá a 83 éves nőre, aki lépre csalta a rablót.

Az elkövető elfogása után derült ki, hogy egy korábbi rablásakor ölt is. A Kékfény riportja.

Újabb bűnözőt ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, ezúttal a Kecskeméti Törvényszéken. A fülöpszállási férfi egy évvel ezelőtt rablás miatt került rendőrkézre, ám akkor még senki nem tudta, hogy van egy másik, súlyosabb bűne.

A Kecskeméti Törvényszék bírája a tárgyaláson ismertette a történteket: a vádlott azzal az elhatározással, hogy az általa ismert, külterületen egyedül élő 83 éves asszonytól pénzt szerez, a déli órákban magához vette a 8 centiméter pengehosszúságú bicskáját, és elindult az idős nő házához. Csendes Györgyné több mint négy évtizedig tanított Petőfiszálláson, mindenki ismeri és tiszteli a településen. A tartozása miatt pénzszűkében lévő férfi mégis megtámadta az idős asszonyt.

Lesben várt áldozatára a férfi

A nyugdíjas pedagógus a Kékfénynek elmesélte, hogy miként zajlottak az események. Elmondása szerint a férfi lesben várhatott rá a házának udvarán, majd észrevétlenül elbújt a kültéri mellékhelyiségbe. Miután észrevette, hogy nincs bereteszelve az ajtó, sejtette, hogy ott valaki elbújt, de hiába szólongatta, választ nem kapott. Csendes Györgyné ekkor odament, és kirántotta az ajtót. Látta, hogy ott áll egy férfi, akire rákiáltott. A férfi abban a pillanatban rávetette magát az asszonyra. A vádlott a sértett nyakát mindkét karjával átkulcsolta, a bal kezében tartotta a bicskáját. A nő száját befogta, bevitte a házába, és pénzt követelte tőle.

Besétált a csapdába

A rabló sok pénzt követelt, de csalódására csak hétezer forintot talált az asszonynál. A kiélezett helyzetben Csendes Györgyné cselhez folyamodott. Előállt azzal, hogy a szomszédjától kölcsönkérhet, és azt majd átadja a férfinak. A rabló ebbe beleegyezett, de megfenyegette a nőt, hogy megkéseli, ha segítséget próbál kérni. Együtt elindultak a szomszédba, közben megegyeztek abban, hogy az egyik virágágyásba helyezi majd a pénzt az asszony. A férfi félrehúzódott, és a távolból figyelte a történéseket.

Csendes Györgyné a szomszédasszonyához közeledve odasúgta, hogy egy ember késsel követel tőle pénzt, majd hozzátette, semmiképp ne értesítse a hatóságokat, mert fél a férfitól. A szomszédasszony ennek ellenére hívta a rendőröket, amikor bement a házába, majd kijött a pénzzel, nehogy valami gyanúsnak tűnjön.

Pár perccel később a kiérkező rendőrök elfogták a támadót. A 42 éves vádlott azzal magyarázta tettét, hogy a zsákmányból akarta törleszteni 60 ezer forintos adósságát.

Kiderült: gyilkolt a férfi

A férfi kihallgatása közben a rendőrök visszaemlékeztek arra, hogy nyolc évvel ezelőtt hasonló bűncselekmény történt Petőfiszálláson. Akkor is egy magányosan élő idős asszonyt támadtak meg a tanyáján, a tettes ott is kést használt, és pénzt lopott. Az elkövető áldozata meghalt, a gyilkost azóta sem sikerült elfogni. A vádlott eleinte tagadta, hogy köze lenne a nyolc évvel ezelőtti bűncselekményhez is, ám a hazugságvizsgálaton megbukott, végül mindent bevallott.

A férfi 2010 nyarán támadta meg az idős asszonyt. Amikor az áldozat megfenyegette, a férfi dühbe gurult, és brutális kegyetlenséggel végzett az asszonnyal. Egy ollóval többször megszúrta, majd egy kiskéssel ejtett rajta sebeket. Végül egy kenyérvágó késsel folytatta az öldöklést, egészen addig, míg életet látott a nőben. Miután érzékelte a férfi, hogy a nő már nem mozog, megkereste a pénzt a házban, akkor hatvanezer forintot lopott.

Agresszióra hajlamos a vádlott

A szakértők megállapították, hogy a fülöpszállási férfinak indulatkezelési problémái vannak, robbanékony, kitörő agresszióra hajlamos. Második áldozata csak a szerencsének és a leleményességének köszönheti, hogy életben maradt.

Felfegyverkezve, idős ember sérelmére elkövetett rablásért, és nyereségvágyból különös kegyetlenséggel idős ember sérelmére elkövetett emberölésért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a fülöpszállási férfit első fokon a Kecskeméti Törvényszék, legkorábban 25 év múlva, azaz 2042-ben szabadulhat feltételesen.

A bíróság az eljárás kilencmillió forintos költségét is a rablógyilkosra terhelte.

forrás: Duna Televízió

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work