11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóRABLÁS, TESTI SÉRTÉS ÉS GARÁZDASÁG MIATT VETTÉK ŐRIZETBE

RABLÁS, TESTI SÉRTÉS ÉS GARÁZDASÁG MIATT VETTÉK ŐRIZETBE

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse rablás, súlyos testi sértés és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 19 éves vasmegyeri férfi ellen.

A gyanúsított 2017. augusztus 18-án bement egy 60 éves vasmegyeri férfi házába és arra szólította fel, hogy adjon neki pénzt. A sértett erre nem volt hajlandó, ezért egy kést szorított a torkához, majd bántalmazni kezdte. A középkorú férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a földre esett és eszméletét vesztette.

A gyanúsított ezután átkutatta a házat, egy kést, valamint egy táskából készpénzt vett magához, és elmenekült a helyszínről. Rövid idővel később Vasmegyer belterületén, az úttest közepén a megszerzett késsel hadonászva közlekedett, melynek során szóváltásba keveredett egy 28 éves helyi férfivel, aki nem tudott mellette elhaladni gépjárművel. A gyanúsított fenyegetően lépett fel vele szemben és továbbra is hadonászott a késsel, melyet a 28 éves férfi elvett tőle. Néhány órával később a gyanúsított a kés visszaszerzése érdekében megjelent a lakóháza előtt, ahol az otthon tartózkodó édesapját egy asztallábbal a kezében fenyegette meg. A történtekről a sértettek csak másnap tettek bejelentést a rendőrségre. A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök rövid időn belül elfogták, a rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatják.

Forrás és kép: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work