14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldPutyin Steven Seagalt választotta

Putyin Steven Seagalt választotta

2015 04 22 065254
Forrás: MTI | 2015. 04. 22. 06:19:00, Fotó: (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt akarta, hogy Steven Seagal akciófilm-hőst és harcművészt Oroszország és Washington közötti közvetítőnek tegyék meg – állította tényfeltáró írásában négy volt és jelenlegi amerikai tisztségviselőre hivatkozva a BuzzFeed News hírportál.
A portál szerint az elnökké 2012-ben újraválasztott Putyin a G8 csoport 2013 júniusában, az észak-írországi Lough Erne partján megtartott csúcstalálkozóján ezt Barack Obama amerikai elnöknek is javasolta. A két vezetőnek az volt a legrosszabb hangulatú megbeszélése. Putyin ellenállt Obama azon igyekezetének, hogy rávegye őt Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatásának felfüggesztésére, mi több, közölte amerikai partnerével, hogy az akkor már több tízezerre tehető áldozat ellenére folytatja a fegyverszállításokat a rezsimnek.

Az orosz elnök hirtelen azzal a merész ötlettel áll elő, hogy legyen Steven Seagal Oroszország kaliforniai és arizonai tiszteletbeli konzulja, aki ekképpen közvetítő is lehetne a Kreml és a Fehér Ház között. Seagal Putyin szemében remek jelöltnek tűnt a jelképes titulusra és a feladatra, ugyanis a velejéig amerikai hazafi, aki egyszersmind kapcsolatban áll orosz rokonaival – a nagyanyja Vlagyivosztokból származott -, valamint az orosz politikai és biztonsági apparátussal is.

2004. augusztus 2-án készült kép Steven Seagal amerikai akciófilm-színészről, amint autóba ül a szófiai repülőtéren. 2010. április 13-i sajtóértesülések szerint korábbi asszisztense, a 23 éves amerikai manöken, Kayden Nguyen 1 millió dollárra beperelte a színészt szexuális zaklatásért és bántalmazásért. A modell azt mondja, már a munkába állás napján az 58 éves színész jelezte szexuális igényeit, miszerint neki az a dolga, hogy a nap 24 órájában, heti 7 napon át a rendelkezésére álljon. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Obama azonban meghökkent az elképzelésen és nem vette az azt komolyan. Ez volt a két politikus utolsó találkozása, amely után Putyin elutasított egy fegyverzetcsökkentési megállapodást, és menedéket biztosított az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtését leleplező Edward Snowdennek.
A BuzzFeed rámutatott, hogy Putyin Oroszországában a hatalom számára nagy jelentősége van a sztárságnak: az elnök szereti a macho megjelenést, a nyilvános szereplést és azt, ha körülhízelgik, a súlytalan parlament pedig tele van színészekkel, énekesekkel és sportolókkal. Az elnök olyan nyugati hírességekkel mutatkozott kamerák előtti rendezvényeken, mint Jean-Claude Van Damme, Mickey Rourke, Sharon Stone, Monica Bellucci, Sophia Loren, Woody Allen és Kevin Costner. Gérard Depardieu francia sztárszínésznek még orosz útlevelet is adományoztatott.

Putyin is Seagal nagy becsben tartják egymást

Putyin és Segal egyaránt 1952-es születésű, mindketten a japán harcművészet feketeövesei, és nagy becsben tartják egymást. A 90-es években sikeres amerikai színész 2013-ban nyíltan ki is jelentette, hogy „a világ egyik legnagyszerűbb, ha nem a legnagyszerűbb vezetőjének” tartja az orosz elnököt, akivel többször is mutatkozott.

A hírportál bennfentes történetek sorával támasztotta alá, hogy a Moszkvában a 90-es évek eleje óta gyakran felbukkanó Seagal – aki a Kalasnyikov gépkarabélyok reklámarcaként is szóba került – kiváló személyes kapcsolatokat ápol Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettessel, de jó nexusban áll a Putyin személyes ukrajnai közvetítőjének tekintett Viktor Medvedcsuk üzletemberrel – aki állítólag az orosz elnök lányának keresztapja -, Ramzan Kadirov csecsen és Kirszan Iljumzsinov kalmük elnökkel, valamint más, orosz elnökhöz közel álló kulcsszereplőkkel is. Olyannyira, hogy amikor a két évvel ezelőtti bostoni merényletet követően amerikai kongresszusi küldöttség utazott Moszkvába, hogy a „csecsen nyomon” vizsgálódjon, Seagal – aki keveset szólva ugyan, de jelen volt a hivatalos kétoldalú tárgyalásokon – felajánlotta, hogy orosz katonai repülőgépekkel leszállíttatja őket Csecsenföldre.

A kezdeményezést végül az amerikai külügyminisztérium hiúsította meg, a többi között arra hivatkozva, hogy drága lenne biztosítani a törvényhozók biztonságát szavatoló páncélozott járművek Csecsenföldre juttatását. A küldöttség vezetője, Dana Rohrabacher republikánus szenátor – aki Afganisztánban még a mudzsaheddinek oldalán lőtte a szovjeteket, de ma a kongresszusban a Kreml legnagyobb védelmezője – kijelentette, hogy Seagalt, akit évtizedek óta ismer, a következő, idén tavaszra tervezett moszkvai hivatalos útjára is magával viszi.

Steven Seagal az ukrajnai orosz beavatkozást követően is védelmébe vette Putyint, sőt, elutazott az elcsatolt Krím félszigetre, Szevasztopolba is, az orosz elnök által pártfogolt Éjszakai Farkasok elnevezésű motoroscsoport találkozójára.

Volt, aki Schwarzeneggert akarta

A BuzzFeed a közvetítési kísérletekkel kapcsolatban kitért arra, hogy a jelentések szerint a Fehér Ház tavaly a 91 éves Henry Kissinger volt külügyminisztert és nemzetbiztonsági tanácsadót kérte fel arra, hogy Obama nevében hívja fel Putyint. A cikk egyik érdekessége, hogy azt állítja: Fiona Hill volt hírszerző, a washingtoni Brookings Intézet munkatársa Michael McFaul moszkvai amerikai nagykövet tavaly februári távozása után azért kezdett el lobbizni, hogy a misszióvezető helyét a Kennedy-családba benősült macho mozisztár és volt kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger kapja meg.

Az elképzelésben, amelyet nyilvánosan felkarolt Strobe Talbott, a Brookings igazgatója, Bill Clinton Oroszország-szakértő külügyminiszter-helyettese is, Schwarzenegger ismertsége mellett fontos szerepet játszott, hogy Putyin folyékonyan és szívesen beszél németül. A Fehér Ház végül John Tefft karrierdiplomatát küldte Moszkvába. A volt kormányzó egy munkatársa szerint Schwarzenegger nem is tudott a kezdeményezésről.

A BuzzFeed News cikkét egyébként, amelyet a jelentősebb amerikai médiumok is felkaptak, sem az amerikai külügyminisztérium, sem a Fehér Ház nem kívánta kommentálni.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work