Főoldal » Putyin és Macron az atomalku fenntartása mellett foglalt állást
Külföld

Putyin és Macron az atomalku fenntartása mellett foglalt állást

Az iráni nukleáris programról elfogadott átfogó közös cselekvési terv fenntartása és maradéktalan végrehajtása mellett foglalt állást telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Az orosz elnöki hivatal beszámolója szerint a francia részről kezdeményezett telefonbeszélgetés során Macron tájékoztatta Putyint washingtoni látogatásáról, különös tekintettel az annak során az iráni atomalkuról folytatott tárgyalásairól. „Oroszország és Franciaország elnöke a cselekvési terv fenntartása és maradéktalan végrehajtása mellett foglalt állást” – áll a közleményben.

A Kreml tájékoztatás szerint a felek „a nemzetközi és a kétoldalú napirend más aktuális kérdéseit” is megvitatták. Macron Washingtonban bejelentette, hogy Párizs szerint egy új, az eddiginél kiterjedtebb megállapodást kell kidolgozni az iráni nukleáris programról, amely rendelkezne Teherán ballisztikus rakétaprogramjáról és a térségbeli helyzet stabilizálásáról is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország, illetve Irán 2015 júliusában állapodott meg a Teherán atomprogramját szabályozó átfogó közös cselekvési tervről. A megállapodás előírja az Irán ellen a BT, az Egyesült Államok és az Európai Unió által bevezetett szankciók feloldását, cserébe azért, hogy Teherán korlátozza és nemzetközi ellenőrzés alá helyezi nukleáris programját. Az alku 2016 januárjában lépett a megvalósítás szakaszába.

Donald Trump amerikai elnök többször is kilátásba helyezte a megállapodás felbontását, mert érvelése szerint az nem akadályozza meg, csupán elodázza annak lehetőségét, hogy Irán nukleáris fegyvert fejlesszen ki. Washington április végén közölte, hogy Párizzsal, Berlinnel és Londonnal haladást ért el az iráni nukleáris alku korrekciójáról, de a végleges megoldást még nem sikerült megtalálni. Teherán a maga részéről több alkalommal is leszögezte, hogy a megállapodás nem lehet felülvizsgálat tárgya, és annak felmondása esetén szimmetrikus intézkedéseket fog hozni.

forrás: MTI

fotó: Vlagyimir Putyin orosz elnök (MTI/EPA/Szputnyik/Kremlpool/Mihail Klimentyev)

Hasonló hírek

Berlin: az EU nem tesz új ajánlatokat a britek benntartására

Edit

Lövöldözés volt a nyílt utcán Berlinben

Edit

Az elmúlt napokban több mint száz dzsihadista tért vissza Szíriából a Balkánra – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------