6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóProgramajánló a hosszú hétvégére: „A gyermekvasút nyomában” nappali teljesítménytúra

Programajánló a hosszú hétvégére: „A gyermekvasút nyomában” nappali teljesítménytúra

A Széchenyi-hegyi gyermekvasúton március 15-én tartják „A gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát.

A megnövekvő kirándulóforgalom miatt ezen a napon a vonatok hosszabb üzemidőben közlekednek, 30-45 percenként indulnak a végállomásokról. A hosszú hétvége mindhárom napján gőzvontatású nosztalgiavonat is várja az utasokat.

Pénteken rendezik a már hagyományos, „A gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait, a Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit. A túra szintideje hét óra. Nevezni a rajtnál lehet péntek reggel 8 és 10 óra között a Széchenyi-hegy állomáson. Bővebb információ a gyermekvasút honlapján található.

A március 15-től érvényes menetrend szerint tavasszal – a hét végékre jellemző jelentős kirándulóforgalomra tekintettel – több járat indul. Az előre meghirdetett hét végi napokon gőzvontatású nosztalgiavonat is szállítja az utasokat: a közlekedési napokról szintén a gyermekvasút honlapján lehet tájékozódni.

Forrás: Blikk.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem