14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekPórul jártak a migránsok! Végre, ilyet is hallani! (Olvasd el, nézd meg...

Pórul jártak a migránsok! Végre, ilyet is hallani! (Olvasd el, nézd meg és osztd meg!)

Meg akarták erőszakolni a migránsok, de nem sejtették, hogy harcművész. Két migráns kiszemelt magának egy nőt a skóciai Forfarban, azonban amit utána kaptak, azt soha nem felejtik!

A héten a skót bíróság elé került az ügy, amely még tavaly szeptember 17-én történt. A sértett aznap késő este lépett ki a helyi szórakozóhely, a Royal nightclub ajtaján és ekkor látta meg őt a két vádlott, Mohammad Islam és Shehab Smekramuddin. Az ügyészek által bemutatott köztéri kamerafelvételeken is látszik, hogy a páros szinte azonnal kiszúrta magának a nőt – írja a The Sun skóciai kiadása.

Percekkel később Islam odalépett hozzá és felajánlotta, hogy hazakísérnék. Valamivel később Smekramuddin a nő mögé lopózott, a földre lökte és leszorította. Ám ami ezután következett, arra nem számítottak a migránsok.

A földön fekvő nő a könyökével hátrafelé ütve bevitt egy sorozatot az őt leszorító migránsnak, ahogy a bíróságon fogalmazott, „szétrúgta a golyóikat” is. Ezek után ki tudott szabadulni és azonnal értesítette a rendőröket. A bíróság előtt azt vallotta, hogy nem emlékszik pontosan, hogy hogyan védekezett a támadók ellen.

Az elmém elhomályosult, azt hittem meg fognak erőszakolni. A támadás nagy hatással volt rám, azóta pánikrohamaim vannak, .. de a következő ilyen esetben nem leszek ennyire illedelmes!”

– mondta a nő a számára szerencsésen végződött esetről, amely így is mély nyomokat hagyott benne.

A migránsok azzal védekeztek, hogy nem akarták megerőszakolni a nőt, „csupán” ki akarták rabolni. A bíróság azonban nem fogadta el ezt az érvelést, mondván, hogy a támadás alatt a nő elejtette a táskáját és a migránsok ahhoz nem nyúltak hozzá. A tárgyalás végén a 28 éves Islamot és 48 éves társát a bíróság bűnösnek találta és egy későbbi időpontban, várhatóan jövő hónapban szabja ki a büntetést. A két vádlott addig is börtönben marad.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work