7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóPortik Gyárfásnak: Tudod, nem lehet engem elküldeni a picsába! Oszd meg!

Portik Gyárfásnak: Tudod, nem lehet engem elküldeni a picsába! Oszd meg!

Rendőrrel, ügyésszel vagy politikussal akart összejönni 2003 környékén Portik Tamás és ebben kérte Gyárfás Tamás segítségét, aki segítőkésznek mutatkozott, mert érezhetően tartott a bűnözőtől, akit azzal próbált leszerelni, hogy maga helyett egy újságírót ajánlgatott neki.

Portik már ekkor, a bujkálása utáni első beszélgetésben utalt arra, hogy korábban ő is a segítségére volt, beszélt egy „közös titokról”, amire Gyárfás akkor reagált neki, hogy az abszurdum. Meggyanúsítása óta állítja: Portik ki akarta provokálni, hogy ismerje el, köze van a Fenyő-gyilkossághoz, de ő ezt „neki is mindenkor cáfolta”.

  • Portik Tamás a hazai szervezett bűnözés ismert alakja, az olajos Energol cég egykori egyik igazgatója, 2012-ben tartóztatták le, jogerősen elítélték, emiatt jelenleg börtönben ül. Fenyő János 1998-as meggyilkolásának ügyében meggyanúsították, mint felbujtót.
  • Gyárfás Tamás ismert médiavállalkozó, az úszószövetség egykori elnöke, akit szintén a Fenyő-ügyben gyanúsítottak meg, mint felbujtó.
  • Portik és Gyárfás is azt állítja, ártatlan. A Fenyő-ügy bizonyítékai között olyan hangfelvételek vannak, amelyeket Portik rögzített titokban, amikor Gyárfással és másokkal beszélgetett. Ebben a cikkben 2003-as felvételekről írunk.

Jó estét! Én vagyok, ö, ö, ö druszája, a druszája, Tamás, a, a, a hegyről, a Gellért hegyi házról, régebbről, két percet szeretnék beszélni

– ezzel a szöveggel nyitott Portik Tamás, amikor 2003-ban felkereste Gyárfás Tamást az otthonánál. Azért lehet ilyen pontosan tudni, mit mondott akkor, mert jó szokásához híven az egész beszélgetést rögzítette. Amíg Gyárfás kiment hozzá, hosszabb ideig csak ruhasusogás hangjai és egy kutya csaholása hallható a felvételen, majd Portik – mintha csak a felvételnek mondaná – suttogva azt mondja: Gyárfás úr. Ezután hallatszik, hogy nyílik a kapu, Portik pedig mentegetőzik, hogy tényleg csak két percre jött.

A kilencvenes évek közepén Portik a Nap Tv tulajdonosának Gellért hegyi házát bérelte (ezért utalt az elején a Gellért hegyre), innen a kapcsolat közte és Gyárfás között. Aztán 1997-ben körözést adtak ki Portik ellen az olajos Energol nevű cég gazdasági ügyei miatt, aminek ő volt az egyik igazgatója. Portik azonban meglépett a hatóságok elől és egészen 2003 tavaszáig bujkált, akkora évültek el azok a bűncselekmények, amelyek miatt keresték. Hat évig az egyik legkeresettebb bűnöző volt. Alvilági körökben azt gyanítják, hogy a rendőrség tudta, merre van, de rendőrségi források szerint jól konspirált, ezért nem tudták megfogni a bujkálása idején. Az már csak 2012-ben derült ki, hogy több alvilági gyilkosságot, Prisztás József megölését, az Aranykéz utcai robbantást is a számlájára írnak, és a gyanú szerint benne van a keze Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásában is. A Fenyő-ügyben tavaly Gyárfás Tamást gyanúsította meg a rendőrség felbujtással, ekkor ért tehát össze a két férfi története, noha azt már a kétezres években lehetett tudni, hogy a Nap Tv tulajdonosának és Portik élettársának egy közös ingatlanügylete is volt.

„Ne kérjek tőled egy forintot se”

Az Index birtokába került 32 oldalas, Portik és Gyárfás közötti beszélgetést tartalmazó leirat annyiban különbözik azoktól, amelyekről korábban írtunk, hogy ebből sokkal tisztában kivehető, mi hangzott el, kevesebb helyen van érthetetlen mondat. Azért is különleges leiratról van szó, mert – ahogy Portik bemutatkozásából is kitűnik – ezt a felvételt akkor rögzítette a bűnöző, amikor véget ért hat éven át tartó bujkálása. Ahogy és amiről beszél, az egy paranoiás, vagyonvesztett, befolyásos kapcsolatok nélküli ember benyomását kelti.

Gyárfás tudta, hogy Portik körözés alatt állt, merthogy meg is kérdezte tőle a beszélgetésük elején, hogy már legálisan van-e itthon (mármint Magyarországon), mire az energolos rögtön a tárgyra tért:

Nem, hát, meg, meg, me, elmondom, mi van, azért jöttem hozzád, nekem azt mondtad egyszer, hogy segítesz nekem, pénzt nem adsz soha, ne kérjek tőled egy forintot se, másba ha tudsz segíteni, akkor segítesz.

Abban kérte Gyárfás segítségét, hogy haza tudjon jönni a családjához. (Az, hogy Portik hol bujkált, idehaza vagy külföldön, nem lehet tudni, mert erről ellentmondásos információk vannak a mai napig. Az biztos, hogy megfordult az Egyesült Államokban, de sokat bujkált Magyarországon is.)

„Hát hogy békén hagyjanak, levettek a körözésről, de van emberem az SZBO-n, a szervezett bűnözésen” – mondta ekkor Portik. Az SZBO a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya. Portik azt állította, hogy az SZBO-n lévő „embere” elárulta neki: a rendőrség egy kitalált zsarolási ügy miatt be akarja csukni őt. A szövegből nem derül ki, melyik szervezett bűnözés elleni osztályra gondol.

Úgy tudjuk, a hat év alatt, miközben Portik bujkált, az egyik legmegbízhatóbbnak tartott emberén keresztül üzent a rendőröknek, hogy hajlandó lenne több ügyről is információkat adni, ha kedvező elbírálásban részesül és elsimítják az ügyeit. Próbálkozása azonban nem járt sikerrel. Nem tudni, hogy amikor az SZBO-n lévő „emberről” beszél, akkor esetleg arra az illetőre utal, aki korábban a közvetítőn keresztül kapcsolatban állt vele, vagy valakiről, aki segített neki. A korszakot és a rendőrségen belüli viszonyokat ismerve egyik lehetőség sincs kizárva, ahogy az sem, hogy Portik egyszerűen csak hazudott, amikor azt mondta, van embere az SZBO-n belül.

Ezután szóba került, hogy Portik gazdasági ügyei elévültek, Gyárfás pedig arról kezdett el beszélni, hogy nekik nincs semmi közös titkuk. Portik meglepődve kérdezett vissza: „Nincs semmi titkunk?” „Persze” – vágta rá Gyárfás, mire Portik tovább értetlenkedett. „Nekünk, kettőnknek? Én szerintem sokat tettem érted” – mondta. Aztán arra utalt, hogy ha Gyárfás úgy gondolja, nincs közös titkuk, akkor feleslegesen is jött el hozzá.

De nekem így, nekem így nincs értelme téged zavarnom, én ugyanis én azt gondolom, hogy te az én mentorom vagy, aki vigyáz rám, én elvégeztem a munkát, én megcsináltam, egy ruppót nem kértem től, nem kértem tőled. Te nagyon jól tudod, hogy nekem olyan sok melómba került, annyi problémám volt utána azokkal az emberekkel.

Gyárfás erre azt válaszolta neki:

Én még mindig nem tudom, miről beszélsz.

Utána ezt többször megismétli Gyárfás, mondván, nem tudja, Portik milyen munkáról beszél. Végül Portik megjegyzi: „Nem is tudod, miről van szó, jól van.” Aztán azzal nyugtatja Gyárfást, hogy eszébe sincs őt betechnikázni (rögzíteni a beszélgetést), pedig meg lenne rá az eszköze. (Mindeközben persze végig rögzítette az elhangzottakat.)

Gyárfás még többször megismételte, hogy „tényleg nem tudja miről van szó”, de ennek ellenére felajánlotta a segítségét. „El akarsz mindent felejteni. (…) Én, nem, mindig is tisztelettel voltam irántad, sose zavartalak, hat éve úgy élek, mint egy állat, kérlek szépen, én állandóan utazom, tizennyolc útlevelem van” – magyarázza neki Portik, amire Gyárfás így reagál: „Én azt mondom neked, segítek neked, amit tudok, azért mert egy szimpatikus ember vagy, és ezeket meg kell becsülni.”

Portik azt kérte Gyárfástól, hogy szerezzen neki egy olyan embert, aki megbízható, aki nem árulja el. Rendőrt, ügyészt vagy politikust. „Hát neked csak van egy olyan embered, vagy barátod, vagy kollégád, vagy lekötelezetted, hát hatalmas ember lettél” – magyarázta neki Portik, majd arról beszél, hogy Gyárfásnak politikusok vannak a zsebében, de ezt a Nap Tv producere tagadta, mondván, ezekkel az emberekkel csak jó a viszonya, de nincsenek a zsebében.

„Tudom, hol az ember, aki csinálta”

Később, bár nem mondták ki, de mintha a Fenyő-gyilkosságról beszélnének, amivel Portikot is összefüggésbe hozták a hatóságok. Gyárfás láthatóan aggódott, hogy ebbe őt belekeverik, szó szerint ezt mondta Portiknak:

Jó, de itt ránk, itt, itt feltételeztek közöttünk olyan összefüggéseket, ami abszurdum.

Mire Portik azt felelte, hogy „megint arról beszél az egész város”, Gyárfás pedig rávágja: „De hát nekem azt nem köllött végezni, állítólag nekik nem végezték el, tehát hogy…”, majd a mondatot be sem fejezve Portik közli: „Ez így igaz, ha rajtam dőlne el, és ha én bemegyek, és most félreértés ne essék, soha nem fogok ilyet tenni, nyugodj meg.”

A beszélgetés ezen része tehát nagyjából hasonló koreográfia szerint zajlott, mint azok, amelyeket később rögzített az energolos. Ezeken a felvételeken Portik utalgatott valami közös titokra, ami a szövegkörnyezet szerint a Fenyő-gyilkosság is lehet, ahogy arra is, hogy Gyárfásnak is kellemetlen lenne, ha őt emiatt elővenné (a rendőrség). Gyárfás korábban már elmondta a kiszivárgott felvételek apropóján: ő úgy érezte, Portik a Fenyő-üggyel akarta zsarolni, és mivel a gyilkosság után Princz Gábor bankár mellett az ő nevét is emlegették, mint lehetséges felbujtót, ezért tartott attól, hogy az olajos bűnöző besározhatja őt a rendőrségen. Gyárfás azzal védekezik, hogy ha valóban ő lett volna a felbujtó, akkor Portik nem így beszélgetett volna vele, neki pedig legalább egyszer el kellett volna ismernie, mit tett.

Ezúttal azonban Portik tett egy érdekes megjegyzést: „Tudom, hol az ember, aki csinálta”, ami utalhat arra is, hogy Gyárfás értésére akarta adni, ismeri a Fenyővel végző bérgyilkost. Később arról beszélt, hogy „hat hónapot izzadt”, hogy „ezt megcsináljam neked”.

És azért, csak azért csináltam meg neked mindent, mert olyan nagy embernek tartalak

– magyarázta, Gyárfás pedig megismételte, nem tudja, miről van szó.

Függetlenül attól, hogy én nem tudom, hogy te mit csináltál, azt tudom, hogy én bármiben örömmel segítek, ha tudok

– reagált Gyárfás.

A beszélgetés alatt Portik azon lamentál, mire hivatkozhatna Gyárfás, amikor a kapcsolatainál el akarja érni, hogy az energolost fogadják. Merthogy Gyárfás szerint „feltételezhetik, hogy zsarolsz, feltételezhetik, hogy le vagyok kötelezve”. Portik erre felveti, hogy esetleg udvarolhatna Gyárfás lányának, ami elég indok lenne a kettejük kapcsolatára, de Gyárfás erről hallani sem akar.

Portik a beszélgetés során felajánlotta, ha segít neki Gyárfás abban, hogy ne szorongassák a hatóságok, akkor cserébe ad valami „apróságot”. Nem pénzre, hanem információra gondolt, utalva arra, hogy feldobna valakit, feltehetően egy másik bűnözőt. Egy ügyet is említett Portik, mégpedig a fideszes és kisgazda politikusok lakásainál történt robbantásokat, arra utalgatva, hogy a robbantásokat a kisgazdapártból rendelték meg és ismeri az embert, aki csinálta.

Az, hogy Portiknak szüksége van felsőbb kapcsolatra, többször visszatérő téma lesz. Felvetette például, hogy tudja, Gyárfás jóban van Kiss Ernővel, aki a beszélgetés idején a 13. kerületi rendőrkapitány, a kilencvenes években pedig annak a Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak (KBI) a vezetője volt, amelyik éppen a Portik-féle energolos kör után nyomozott. Gyárfás elmagyarázta neki, hogy valóban jóban van Kissel, de abban Portik téved, hogy Kiss a zsebében lenne. „De én nem is őt akarom, csak mondom, hogy ha hátha van egy ilyen a zsebedben, erre, ezért jöttem” – magyarázta Portik, mire Gyárfás megismételte: „Zsebembe senki nincs.” „Hidd el, nekem mindenkivel olyan a kapcsolatom, hogy korlátozott” – bizonygatta Portiknak, később pedig azt is odavetette, hogy „senkinél nincs manipulatív kapcsolatom.”

Gyárfás felvetette, hogy összehozza őt egy újságíróval, akit amúgy mindketten ismernek. Az újságíró nevét hallva Portik odaveti Gyárfásnak, hogy  ő rendszeresen küld ennek az újságírónak ajándékokat, jóban van vele. Arról is beszél Portik, hogy ez az újságíró azonnal bemegy a nemzetbiztonsághoz. „Ők adnak nekem egy garanciát” – mondta az energolos, utalva a titkosszolgálatra. (Tehát lényegében Portik arról beszélt, hogy az újságíró, aki szerinte a titkosszolgálathoz van bekötve, az információval egyből a szolgálatokhoz menne, a titkosszolgák pedig Portik szerint garanciát adnának neki arra, hogy ne legyen baja. Ez annak fényében érdekes, hogy Portik évekkel később találkozott is polgári titkosszolgálat akkori vezetőjével, Laborc Sándorral.)

A titkosszolgálatot aztán újra szóba hozták. Gyárfás megkérdezte tőle, hozza-e össze Tóth Andrással (aki annak idején MSZP-s politikus volt, a titkosszolgálatokat felügyelte), de Portik ebből nem kér. „(…) úgymond a titkosszolgálat engem nem tud beépíteni sehova, mert azt mondják, hogy ők dolgoznak titkos adatokkal” – magyarázta Portik, de nem teljesen érthető, mire gondolt. Ugyanennél a résznél visszatér arra a zsarolási ügyre, amit állítása szerint ellene kreáltak akkoriban. „Csak megint elő akarnak venni kamut, hogy bent tartsanak, 2-3 évig, poénre tudom, be volt, be volt drótozva az ember, be volt drótozva az ember, hogy, azért akarnak bent tartani két vagy három évet, hogy valamit kicsikarjanak belőlem, tehát hogy valamit mondjak” – magyarázta az állítólagos zsarolási ügyet, amivel a rendőrök szerinte meg akarják fogni.

A felvételen Portik arról is beszélt, hogy szeretné, ha megkaphatná az izraeli állampolgárságot és elmenne Izraelbe. Azt állította, hogy az eredeti vezetékneve Seffer, és ezért könnyebben meg is kapná az izraeli állampolgárságot. (Ez valószínűleg kamu, Portikot soha nem hívták Seffernek.)

Érződik, hogy Gyárfás tartott Portiktól

A leirat arról árulkodik, hogy Gyárfás tartott Portiktól, aki viszont agyba-főbe dicsérte a Nap Tv tulajdonosát. Portik szavai és megnyilvánulásai megerősítik azokat az értesüléseinket, hogy a kétezres évek közepe felé már sem akkora tőkéje, sem akkora befolyása nem volt, mint a kilencvenes évek derekán. Bár Portikot 2012-ben kapták el, de ezek szerint a kétezres éveket végig abban a tudatban élte le, hogy a kilencvenes évek nagy port kavart gyilkossági ügyeiben elővehetik, ahogy ez később meg is történt.

Volt egy kis lém, tudod nagyon jól, hogy mennyi

– mondta múltidőben Gyárfásnak, majd arról beszélt, hogy a médiavállalkozó már legalább tízszer olyan gazdag, mint amilyen ő volt. „Te jobban helyezkedsz, te okosabb vagy nálam, és kész” – mondta Portik elismerően.

Máskor érezni a burkolt fenyegetést. Gyárfás például elmondta neki, esze ágában sincs lerázni őt, mire Portik így felelt: „Tudom, hogy nem, mer sokkal okosabb vagy, tudod, tudod, nem lehet engem elküldeni a picsába, ezt, ezt is tudom.”

Az ismert vállalkozó, a börtönviselt Tasnádi Péter is szóba került a kettejük közti beszélgetés során. Gyárfás elmondta, hogy Tasnádi a börtönből hívta fel, hogy segítsen egy lánynak állást adni a Nap Tv-ben, de nem segített neki. Ez a szál azért érdekes, mert Tasnádi állítja: a kilencvenes években Gyárfás megbízta őt azzal, hogy ölesse meg Fenyőt. Ezt ő nem teljesítette, de állítása szerint kétszer is lehúzta pénzzel Gyárfást. A Nap Tv tulajdonosa ellenben azt állítja, Tasnádi 2004-ben, miután kiszabadult a börtönből, megkereste és azt állította, hogy a Fenyő-ügyön dolgozó nyomozó, Kovács Lajos többször is szabadságot ajánlott neki, ha Gyárfás ellen vall, de ő ennek ellenállt. Gyárfás elmondása szerint Tasnádi ezzel ráijesztett, érzékeltetve, hogy bármikor besározhatná. Ekkor Gyárfás – állítása szerint kölcsönként – tízmillió forintot adott Tasnádinak, de tagadja, hogy bármikor is megbízta volna Fenyő megölésével.

A Portik és Gyárfás beszélgetését rögzítő leiratban a Nap Tv tulajdonosa Tasnádira panaszkodik. A beszélgetésből kiderül, hogy Tasnádi éppen bent van a börtönben. Gyárfás szerint Tasnádi „bizonyítani akar, ő is egy ilyen jelölt volt egy, hogy ő lehetett egy maffiózó”. Mindebből nem derül ki, hogy Gyárfás mire utal a „jelölt” alatt: arra, hogy Kovács Lajos egyik „jelöltje” volt Tasnádi, vagy arra, hogy az ő egyik olyan jelöltje, akit felkért Fenyő megölésére? Mindkét verzió megállhat a szövegkörnyezet alapján.

Mire Portik azt mondta, tudott erről, mert egyszer nála járt Tasnádi és eldicsekedett vele, hogy tud arról, milyen viszonyban van Portik és Gyárfás. Portik elmondása szerint ekkor kifakadt és üvöltött Tasnádival.

Mondtam neki, te patkány állat, mondom mi, mi, mindjárt szétbaszom a fejed, hülye vagy te mondom, hát ö, ö, térjél már észhez, na mindegy.

Portik felajánlotta Gyárfásnak, hogy elintézheti Tasnádit, ha kell, de Gyárfás egyből rávágta, hogy „de nem kell”.

Portik Tamást 2012-ben fogták el. Eddig jogerősen Prisztás József meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás miatt ítélték el (mindkettőben felbujtóként), bár a Prisztás-gyilkosságot most újra tárgyalják. Érdekes, de a Gyárfással folytatott 2003-as beszélgetésben az Aranykéz utcai robbantás is szóba kerül, Portik azt mondja, ahhoz nincs köze.

Gyárfás: Nem segítettem Portiknak

Gyárfás Tamást is megkerestük az újonnan megszerzett leiratok miatt. Elmondta, hogy a korábbi beszélgetésekhez hasonlóan ezúttal is Portik arra törekedett, hogy kiprovokáljon tőle egy olyan mondatot, miszerint neki köze lenne a Fenyő-gyilkossághoz. Ám ahogy akkor is elmondta Portiknak, úgy most is csak azt tudja mondani, ez abszurdum. „Neki is mindenkor cáfoltam, hogy közöm lenne a gyilkossághoz” – mondta Gyárfás.  Arról is beszélt, hogy bár Portik valóban megkérte arra, hozza őt össze rendőrrel, ügyésszel vagy politikussal, de ennek a kérésének nem tett eleget.

Borítókép: Gyárfás Tamás. Fotó: Huszti István / Index.

Index

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek