12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekPörgős idénykezdés

Pörgős idénykezdés

SOLID Racing Team – Lavanttal Rallye 2017 – 2017. 04. 07-08.
Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

Rövid időn belül újra autóba ül Merencsics Árpi és Halász-Szabó Anetta. Egy versenyző nem is kívánhatna többet, mint sűrűn autóban ülni. Az idei évre tervezett bajnokság már a második fordulójánál tart.

Új kalandokkal nézünk szemben a következő megmérettetésünkön. Ma csütörtököt írunk, és tegnap már megérkezett a csapat Wolfsbergbe.
Már az út vége is kalandos volt, mert éjjel alig találtuk meg a szállásunkat, de erről majd a beszámolóban kitérek.

A pályák nagy részét már feldolgoztuk és azt kell, hogy mondjam, ez nagyon „vébés”!
Tudniillik 27 km-es gyorsasági szakasz a hegyen nem játék, ahogy a barnamedve se…
Na de visszatérve nagyon várjuk a versenyt! Elképesztő tájakon megyünk, és a pályák tényleg eszméletlenek. Nagyon magasan vannak. Van, hogy 2 szakasz között 10-12 fok különbség van.
Most váltakozó útminőségen versenyzünk, hiszen van olyan 10% körül murva a versenyen, ez nagy kihívás, mert elnézve a pályák nyomvonalát tud nagy meglepetéseket okozni.
A fogadtatás szokás szerint nagyon kedves, nagyon rugalmasan kezelnek itt mindent, és egyértelműen látszik, hogy a versenyzőkért csinálják, és ezt olyan jó látni ismét!
Az előző versenyen kaptunk egyen széldzsekit és sapkát a Mitropa Cup szervezőitől, ez egy nagyon szép gesztus, és egy jó képet mutat a bajnokságról.

Egy valamit még meg kell, hogy említsek, sok ismerőssel beszéltem, hogy mire is kell számítanunk ezen a versenyen, mindenki azt mondta, hogy nagyon hosszú, és technikás, sok felfelével. Abban is hasonlóak voltak a vélemények, hogy lehet hó lesz a magasabb területeken, mert volt már rá példa, és a Hajóka fotós barátom azt mondta hogy mázlink van, mert pár éve egész nagy hó volt fenn a hegyen!

Összegezve: Péntek délután kezdünk 4 gyorsaságival, majd szombaton folytatjuk 8-al, kérünk mindenkit, hogy szorítson nekünk, hogy szép eredményt érjünk el.

A kis Csapat nevében köszönettel: ifj. Merencsics Árpád

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Agrivál Kft., Zsirai Pincészet, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft., Mr Kool., Precision Agri Kft.; Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Global-Uion Kft.; Raiker Kft.

 

forrás: Hajósi Miklós

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem