Hirmagazin.eu
Főoldal » Pontosan ennyit utalt Vajna Tímea a beteg kis Zentének
Bulvár

Pontosan ennyit utalt Vajna Tímea a beteg kis Zentének

Andy Vajna özvegye elárulta, ő is komoly összeget adakozott Zente gyógykezelésére.

Vajna Tímea sem hagyta figyelmen kívül azt a fantasztikus összefogást, amely az egész országot szinte egy emberként fogta össze az elmúlt több mint egy hétben. A kis Zente az SMA legsúlyosabb fajtájával küzd, sorstársai általában még a kétéves kort sem élik meg, mert az izomsorvadás nemcsak a végtagok izmait érinti, hanem a nyeléshez és légzéshez szükségeseket is. A családnak közel 700 millió forintra volt szüksége ahhoz, hogy gyermekük megkaphassa az életmentő kezelést, a világ legdrágább génterápiáját. Zente története sokak szemébe könnyet csalt, nem csoda, hogy azonnal sztárok sokasága állt be az ügy mögé és tett lépést azért, hogy megvalósulhasson, amit mindenki lehetetlennek hitt. Végül kicsit több mint egy hét után összegyűlt a 700 millió forint, melynek utolsó 100 millió forintos részét egy személyben fizette ki egy titokzatos jótevő, aki kérte, hogy ne fedjék fel a nevét.

Vajna Tímea most a 24 órán át látható InstaStory-ban közölt pár mondatot a csodálatos összefogás kapcsán, többek között azt is megemlítve, hogy saját személyes tárgyait sem sajnálva próbált segíteni Zentének:

“Mivel az egyik macskámat műtötték, nem volt időm kommenteket olvasni. Én is szerettem volna segíteni Zentének, így pár személyes tárgyamat eladtam és átutaltam neki 1 millió forintot a magánszámlámról. Sajnos nem én voltam a 100 milliót utaló jótevő, de még nem volt meg a hagyatéki tárgyalás és nem is lett volna annyi pénzem. Jelen pillanatban csak adósságaim vannak. De a lényeg, hogy összejött a pénz a gyógyszerre és reméljük, hogy meggyógyul ez a kis tündérke. Fantasztikus volt ez az emberi összefogás és áldás mindazokra, akik segítettek” – írta.

Forrás: Tudásfája.com

Hasonló hírek

Brad Pitt és Angelina Jolie lánya fiú szeretne lenni!

info

Kiderült, adás előtt lett rosszul A Nagy Duett sztárja

Mazsi

Így énekelt Harry herceg West End-ben + VIDEÓ

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------