13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldPonta - Románia: "Nem kell feltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen"

Ponta – Románia: „Nem kell feltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen”

forrás: MTI

A román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Victor Ponta egy hétfő késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy „hiba volt” Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és kijelentette: a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Iohannis államfővel.

„Azt gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen” – idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség. Victor Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával.

Victor Ponta magyarázata szerint nagyon nehéz lett volna visszakozni, miután Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Románia ellenzi a kötelező kvótákat. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy ez nem olyan téma, amelyben konfliktust kell vállalnia az elnökkel.

A miniszterelnök kifejezte reményét, hogy Romániát nem „állítják sarokba” Európában álláspontja miatt.

„Ez nem jelenti azt, hogy hallgatnunk kell Schengen kérdésében. Nem korrekt, ami a schengeni csatlakozás ügyében velünk történik” – mondta arra utalva,  hogy Románia 2011 óta teljesíti a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, de az EU néhány tagállama továbbra is ellenzi felvételét.

Victor Ponta elmondta, Románia nem mondott le arról a szándékáról, hogy csatlakozzék a schengeni övezethez, de Németország és Franciaország eddig „nem jelezte, hogy támogatná” ezt a törekvést, és Romániának ezt tudomásul kell vennie. Ezért Románia nem is ragaszkodott ahhoz, hogy az igazságügyi és belügyminiszterek következő tanácskozásán ez a téma napirendre kerüljön.

Az ellenszegülés okai között a miniszterelnök az ellenző országok belpolitikáját említette. Szerinte a csatlakozást ellenző országokban „nem mutat jól” Románia támogatása a schengeni csatlakozás kérdésében.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem