14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekPolitikai lincselés zajlik Magyarország ellen

Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen

Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények, a leghatékonyabb módját próbálja választani az új típusú koronavírus-járvány kezelésének

– hangsúlyozta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott interjújában.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati tévécsatorna Hard Talk című műsorában azt mondta, hogy a sokak által bírált, úgynevezett felhatalmazási törvényre azért volt szükség, mert „ismeretlen ellenséggel állunk szemben”, s a jogszabály lehetővé teszi gyors és határozott intézkedések meghozatalát.

Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a különleges felhatalmazást, amikor úgy ítéli meg, hogy véget ért a válság.

Aláhúzta emellett, hogy van négy másik olyan európai ország is, ahol nem előre megszabott határidőhöz kötött a felhatalmazás hatálya.

Kovács Zoltán rámutatott, hogy a magyar kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan bírálatok kereszttüzében állt, többek között a nyugat-európai sajtó, illetve az Európai Parlament (EP) baloldali és liberális frakciói részéről.

Kiemelte azonban, hogy ezzel szemben Vera Jourová, az Európai Bizottság illetékes tagja előző nap azt mondta, hogy a vitatott magyar jogszabály nem ellentétes az uniós joggal.

Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány számára a magyar lakosság egészségének, biztonságának és érdekeinek védelme az első.

Hozzátette, a járvány során eddig sikerült elkerülni azokat a problémákat Magyarországon, melyeket az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban nem, ezen államok kormányai ugyanis nem tudtak határozott intézkedéseket hozni, amikor szükség lett volna rá.

kormany, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work