Hirmagazin.eu
Főoldal » Police tea
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Police tea

Teák és tanácsok, kihagyhatatlan tippek karácsonyra Miskolcon, a Szent István téri adventi vásárban. (2018. 12. 21., p – 13:41, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei egy csésze tea melletti beszélgetésre hívták meg az érdeklődőket.

A Police tea elnevezésű program 2018. december 21-én 12 és 16 óra közötti időpontban Miskolcon, a Szent István téri adventi vásárban került megrendezésre.

Az év végi ünnepek közeledtével megnövekszik – az erre való felkészülés és az ajándékok beszerzése miatt – a bevásárlóközpontok és az üzletek környezetében a forgalom.

Ebből következik az, hogy több lehetősége kínálkozik a tolvajoknak is, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen módon előzhető meg a károsulttá válás.

A sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórum kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az esetlegesen bűnmegelőzési témában felmerülő kérdésekre – lehetőség szerint helyben – szülessenek megoldások, növelve ezzel az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét.

A rendezvény díszvendége 14 órától Repka Attila Miskolc első olimpiai bajnoka volt.

Forrás: police.hu

Hasonló hírek

Lezárták a nyomozást a 71 migráns halálával kapcsolatban

Mazsi

Biztonságban az egri strandon is

info

Ütközött, felborult és kerítésnek csapódott egy autó Budapesten

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!