13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldPokollá változott a svéd város, otthon rettegnek az emberek

Pokollá változott a svéd város, otthon rettegnek az emberek

A svédországi Helsinborgban egyetlen év alatt 300 százalékkal nőtt a fegyveres lövöldözések száma, a lakosok már ki sem mernek lépni az utcára.

2016-ban csak öt lövöldözéses bűncselekmény történt a dán határ közelében fekvő svéd településen, de egy évvel később már 20 utcai lőpárbajról számolt be a rendőrség. A 100 ezernél is kevesebb lakossal bíró Helsinborgban már semmi nem utal arra, hogy Svédország valaha békés ország volt, és a helyzet napról napra rosszabb.

A lövöldözésekkel együtt a más típusú bűncselekmények száma is megugrott. Az áldozatok szinte kizárólag húszas éveikben járó férfiak voltak, és a rendőrség szerint bűnbandák rivalizálásáról van szó – a csoportok pénz, kábítószer vagy fegyverek miatt kapnak össze. A lakosok pedig rettegésben élnek, a bűnözők annyira megfélemlítették őket, hogy még a rendőri kérdésekre sem mernek válaszolni a bosszútól tartva, beszélő tanúk nélkül pedig nagyon nehéz rács mögé dugni a vétkeseket.

A legvéresebb hónap május volt: ekkor két ember meg is halt a lövöldözésekben – a rendőrség azonban még semmit nem derített ki az esetekkel kapcsolatban.

A jelenség egyébként egész Svédországra jellemző: az évtized kezdete óta megduplázódott a halálos áldozattal járó lövöldözések száma. A legrosszabb eredményeket azok a városok hozzák, ahol sok migráns él: Malmőben vagy éppen Stockholmban kialakultak a no-go zónák, ahova még a hatóságok emberei sem merik betenni a lábukat, mert a joggal szemben a bűn az úr.

Forrás: Ripost

Fotó: Europress / Johan Nilsson / TT News

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work