7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldPokoli leszámolást tervez az Iszlám Állam, veszélyben a szigetország!

Pokoli leszámolást tervez az Iszlám Állam, veszélyben a szigetország!

Vegyi és nuk­le­á­ris fegy­ve­re­ket is be akar vetni az Egye­sült Ki­rály­ság ellen az Isz­lám Állam. Ez az EU és a NATO biz­ton­sági ve­ze­tői közt hang­zott el Lon­don­ban.

A Telegraph nevű brit lap szerint már a NATO és az Európai Unió is felkészült egy esetleges terrortámadásra Nagy-Britanniában.

Valós aggodalom, hogy a terrorszervezet akár vegyi és biológiai, vagy radioaktív, legrosszabb esetben pedig nukleáris fegyverrel akar Angliára támadni

– mondta Jorge Berto Silva, az Európai Bizottság tagja.

Pokoli leszámolást tervez az Iszlám Állam, veszélyben a szigetország!
Terrortámadástól tartanak Angliában

A brit lap szerint a fentieket a NATO egyik szakértője is osztotta. Dr. Jamie Shea szerint vannak arra utaló jelek és információk, hogy az Iszlám Állam azon dolgozik, hogy a szükséges eszközöket megszerezzék egy ilyen fegyverhez.

A Scotland Yard már korábban már felhívta arra a figyelmet, hogy az Iszlám Állam véres merényletre készül a „nyugati életforma ellen”, aminek helyszíne Nagy-Britannia lehet.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem