Image default
Külföld

Pokolgépeket akart robbantani ez a férfi Németországban

A jordániai születésű Abu Dhess Düsseldorfban és Berlinben akart pokolgépes merényletet végrehajtani 2004-ben. A rendőrség lecsapott rá, hat évet kellett börtönben töltenie, azonban szabadulása óta is még Németországban él a veszélyes iszlamista.

Az esküvőre mindent előkészítettem, már csak egy menyasszonyra van szükségem

– ez a fedőmondat hangzott el 2004-ben, amikor Dhess Irakba telefonált. Az esküvő a bombatámadásokat jelentette, a menyasszony pedig a célpontra vonatkozott. Szerencsére a német titkosszolgálat már lehallgatta ezeket a beszélgetéseket, így még időben közbe tudtak avatkozni. A jordániai migránst hat évre ítélte a bíróság, ám a szabadulása után sem tudták a hatóságok kitoloncolni a férfit. Indoklás: a veszélyes iszlamistát a hazájában kínvallatás fenyegeti. Nem ez az egyetlen ilyen eset. Észak-Rajna-Vesztfáliában 16, Bajorországban pedig két veszélyes iszlamistát nem tudnak kitoloncolni a hatóságok. A legtöbb esetben hiányoznak az érintettek hivatalos papírjai, anélkül pedig lehetetlen a kitoloncolás.

A nagyobbik német kormánypárt belügyi szakértője azt követeli, hogy a kormány az ilyen veszélyes esetekben minden diplomáciai befolyását vesse be, hogy még időben vissza lehessen toloncolni a veszélyes személyeket a hazájukba.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Templomba kezdtek lövöldözni, rengeteg a halott

Mazsi

Megalakulhat a koszovói háborús bűnöket vizsgáló bíróság

info

Ötéves kisfiút ölt meg egy afgán menedékkérő

Edit