10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekPiknikezni hívta Angela Merkelt Orbán, egy elvi igen már érkezett Berlinből

Piknikezni hívta Angela Merkelt Orbán, egy elvi igen már érkezett Berlinből

A kancellárt a német CDU alapítványának rendezvényére, a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésre hívták meg.

Magyarországra jön Angela Merkel, hogy részt vegyen a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen – állította az egyik kormányzati forrásunk. Lapunk információi szerint a német kancellár hivatala már visszaigazolta, hogy a politikus elfogadta a meghívást, így a látogatás biztosra vehető. Diplomáciai forrásból viszont úgy értesültünk, hogy bár valóban érkezett Berlinből egy „elvi igen”, azért még nem száz százalék, hogy ebből a nyáron valóban kancellári vizit lesz, a német fél ugyanis „lebegteti egyelőre a kérdést”. Angela Merkel legutóbb az 1989 augusztus 19-i határnyitás 25. évfordulójához képest fél év késéssel, 2015 februárjában járt Budapesten, ahol egy meglehetősen feszült hangulatú sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor kormányfővel. A vizitet megelőző nyáron mondta el Orbán Viktor Tusnádfürdőn a híres-hírhedt vízióját az „illiberális demokráciákról”, amellyel nemzetközi botrányt okozott és jelentősen rontotta a német-magyar politikai kapcsolatokat. Merkel szóba is hozta a témát Budapesten, hangsúlyozva, hogy az Európai Néppártnak keresztény, szociális és liberális gyökerei is vannak, így „a demokrácia tekintetében nem tud mit kezdeni az illiberalizmus fogalmával”.

Mint ismert, 1989 augusztus 19-re magyar fiatalok szerveztek „pikniket” az osztrák határhoz, az esemény híre elterjedt az akkor már hónapok óta Magyarországon veszteglő több ezer NDK-állampolgárhoz is, akik nem akartak visszatérni a hazájukba, hanem az akkori NSZK-ba próbáltak továbbutazni, de ehhez nem voltak meg a vízumuk. A „piknikre” Sopron mellé érkező keletnémetek aztán egyszerűen áttörték – az akkor már csak látszólag őrzött – határzárat és tömegesen távoztak. Idén augusztus 19-én a CDU-hoz közeli Konrad Adenauer Alapítvány szervez a Fidesz pártalapítványával, a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal egy megemlékezést Sopronba, így logikus lenne Merkel jelenléte. Ráadásul még azt is mondhatná, „saját” alapítványuk meghívását fogadta el valójában.
A magyar kormányfő és a német kancellár kapcsolata már régóta nagyon rossz, ennek jellemző példája volt, hogy Angela Merkel egyedül Orbán Viktorral nem találkozott 2017-ben a magyar-német barátsági szerződés megkötésének 25. évfordulója alkalmából. Ugyanebből az apropóból viszont meghívta Berlinbe Bohuslav Sobotka akkori cseh-, és Robert Fico szlovák kormányfőt. A határnyitás évfordulója ugyanakkor még mindig olyan érzelmi- és történelmi jelentőséggel bír Németországban, hogy emiatt Merkel felülemelkedhet az ellentéteken. – A mai magyar-német kapcsolatoknak „mitikus alapító története” a Páneurópai Piknik és a kelet-német menekültek átengedése. Ennek a két eseménynek ma is nagy identitásképző ereje van mindkét fél számára, hiszen a két társadalomban és a politikai elitjeikben pozitív érzéseket ébresztett egymás iránt – akkor is, és most is – mondta a Népszavának Hettyey András. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa szerint Merkel esetleges részvétele ebben a történelmi keretben értelmezendő. A mai magyar-német kapcsolatokra ugyanakkor az esemény feltehetően kisebb hatással lesz, hiszen a magyar politikai elit is érzékeli, hogy Merkel ideje lassan lejáróban van. Az új fontos CDU-s partner már Annegret Kramp-Karrenbauer, Merkel utódja a pártelnöki székben. Érdemes lesz azt figyelni, hogy Kramp-Karrenbauer hogyan és milyen módon nyilvánul meg (vagy vesz részt) az augusztusi-szeptemberi megemlékezéseken – mondta lapunknak a német-magyar kapcsolatok szakértője.

Csak az a konzervatív párt a fontos, amely a Néppárt tagja

Baráti kézfogások, udvarias beszélgetések és bújtatott, de egyértelmű üzenetek jellemezték az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz közös ünnepségét az Európai Parlamentben. A kedd esti rendezvényen arra emlékeztek a résztvevők, hogy az Európai Parlament egyik brüsszeli épületszárnyát tíz évvel ezelőtt nevezték el a néhai Antall József magyar miniszterelnökről. A Fidesz felfüggesztése ellenére az EPP néhány “nagyágyúját” küldte a megemlékezésre, köztük Antonio López Istúriz főtitkárt, és Hans-Gert Pötteringet, az EP korábbi elnökét, aki a magyar párt politikájának vizsgálatára létrehozott “bölcsek tanácsának” egyik tagja. Beszédeikben a Fidesz és a magyar kormány képviselői többek között a kereszténydemokrata identitás megőrzésének szükségességét, az EPP tisztségviselői az európai értékek és a jogállam tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozták. Hans-Gert Pöttering beszédében Antall Józsefre utalva kifejtette: a néhai kormányfő tudta, hogy az “EU az értékek közössége”, és tisztában volt azzal is, hogy az a konzervatív párt, amelyik nem tagja az EPP-nek, nem játszik fontos szerepet Európában. A rendezvény után a német politikus nem kívánt részleteket elárulni a “bölcsek tanácsának” munkájáról, csak annyit jegyzett meg, hogy még nem ültek össze a menetrend megvitatására. Kérdésünkre, nem tartja-e bizarrnak, hogy együtt ünnepel a felfüggesztett Fidesszel, közölte: a megemlékezésen Antall József politikai örökségét kívánta méltatni. Halmai Katalin (Brüsszel)

nepszava

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work