7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekPeredi Péter és a Penta Szilveszter Rally

Peredi Péter és a Penta Szilveszter Rally

Peredi Péter – Nagy Krisztián
Penta Szilveszter Rally 2016
Lada VFTS – 2016.12.27-29.

A 2016-os évet a Szilveszter Rally-n zártad, már a rally tekintetében. Nagy Krisztián navigált neked a két nap. Diktálta már neked korábban is az itinert, vagy most ültetek be a Lada VFTS-ben? 
– Valójában a 2016-os évet rally tekintetében a szilveszter rally-val kezdtük és azzal is zártuk le. 2015 decemberében érkezett hozzánk a Lada VFTS-em, mentünk egy szilveszter rallyt, utána darabokra szedtük és újra lett építve. Krisztiánnal az első versenyünk közösen az is a szilveszter rally-hoz köthető, de az 2007-ben volt!

December 28-án kezdődött a Penta Szilveszter Rally. Pályabejárás következett számotokra, ahol eddigi évekhez képest merőben más jellegű pályanyomvonallal találkozhattatok. Miként sikerült a pályafelírás számotokra, hogy tetszett az új nyomvonal?
– Korábbi évek tapasztalata alapján korán reggel mentünk ki a Hungaroringre, hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni a pálya felírást a tumultus elkerülése érdekében . Amit utólag nem bántunk meg, viszonylag elég jól sikerült feldolgozni a pályákat. Nekem nagyon tetszett az új nyomvonal. Főleg a belső részen, igazából ez áll hozzám közelebb a szűk technikás részek.

Első gyors már az estébe nyúlott, sajnos ti vontatókötélen érkeztetek a célba. Mi is történt az autóval?
– Igen sajnos a technika megviccelt minket, vagy a navigátor a technikát ezt soha nem fogjuk megtudni! Egy biztos, a villanyszerelő hibázott egyet és ebből adódóan lett egy műszaki hibánk, amit nem bírtunk a gyorsasági szakaszon kijavítani. Az ablakmosó tartálynak az áram kábele nem lett sajnos végleges helyre bekötve, és a navigátor lába közé keveredett és letestelt ami elvette a gyújtást.

Következett a verseny napja, ami verőfényes napsütésben telt el. Murvás pályarészt is berakott a rendező így változatos talajú versenyen vettek részt. Mennyire sikerült kiautózni magatokat, hogy feküdt nektek a murvás rész?
– Nagyon vártuk a reggelt az előző napi kudarc miatt. Meg kell mondani, hogy nagyon óvatosan vágtam neki a reggeli első gyorsnak. Nem lehetett előre látni, a lefagyásokon és a murvás részen hogy fog viselkedni az autó. Nagyon pozitív benyomásokat hozott az első gyors. Minden rendbe volt egy lassító szűkre fogása egy kicsit megdobott, de semmi gondot nem okozott. A murván is tudtam normális féktávot venni. Azt gondoltam hogy nem fogunk normálisan megállni rajta és az előttünk induló autók nagyon ki fogják mélyíteni az utat, az autó hasán fogunk menni ott. Ennek ellenére mikor odaértünk az adott helyre meglepődtem, hogy alig nyomvályús az út.

Voltak-e kalandjaitok a verseny alatt?
– Volt sajnos egy két kaland de igazából nem nagy dolgok. Egy lassítót vittem el, meg a külső gyorsaságin egy kerítés volt útban, mind a kettő kivédhető lett volna de ez így alakult most!

Technikai gondok másnap is hátráltattak benneteket?
– Sajnos voltak, az elején említettem hogy az autó szinte egy év alatt épült újjá. A fék melegedett állandóan el. A külső gyorson mindig elmelegedett és a fő fék munkahenger adta fel a szolgálatot. E-miatt a belső gyorsaságin a 3-as és az 5-ös szakaszt fék nélkül teljesítettük!

Itt szeretném meg köszönni a szerviz csapatomnak a lelkes munkát, tartották bennem a lelket, kérték ne adjam fel, mert ők megtesznek mindent hogy rendbe rakják az autót. Igazából én mondtam a belső gyorsaságin, hogy ami nem megy azt ne erőltessük. A szervizbe be érve meg a szerelő csapat azt monda, hogy ne legyek negatív azért vannak itt hogy ezt megoldják! És igazuk is lett, az utolsó körre össze állt minden és tudtunk egy jó ízűt autózni. Főleg a kör gyorsasági szakasz, az nagyon tetszet nekem. Volt benne minden, tempó, szűk, és dobálós.
Itt mondtam is a rajtban a Krisztiánnak hogy húzza meg az övet rendesen, ő egy kicsit félős.

Összességében miként értékeled a versenyt?
– Egy tanulságos versenynek tartom. Nagyon jót teszteltünk, az egész csapatot, autót, hogy miként tudunk együtt dolgozni! Úgy gondolom kinőttük a gyerek betegségeket és fel mértük hogy min kell még javítani a jövőben!

Ha újra rajtolhatnál, tennél-e valamit másképpen?
– Igen egy dolgot, nem nyomnám annyira a gázt fék nélkül, főleg úgy hogy csak bal elől volt fék, és akkor nem lenne kerítés szaggatás…

Mesélnél a 2017-es terveidről?
– Még nem állt össze az év teljesen, de Rally2-es tervek vannak. Meglátjuk, hogy mi lesz. Most szét lett szedve az autó, megcsináljuk a fék problémát, és egy-két fejlesztést is összehoznak a fiúk. Kap még egy új motort is, amit tavaly  már elkezdek össze rakni, hogy erőből se legyen majd hiány. Ha nem jön össze a Rally2, akkor megyünk kisebb versenyeken, dolgozunk még rajta.

 

Támogatóink segítségét köszönjük: Mánia Fitness, SXL Fitness, Mandala szépségsziget, Isa-Market Kft, Bese Béla.

– Hajósi Miklós –

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem