13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóPerdöntő bizonyíték lehet: a gyanúsított mosógépében találták meg VV Fanni hajszálát

Perdöntő bizonyíték lehet: a gyanúsított mosógépében találták meg VV Fanni hajszálát

Budapest − Újabb, minden bizonnyal perdöntő bizonyíték került a nyomozók birtokába VV Fanni (†24) halálának ügyében.

Korábban a Bors írt arról, hogy egy hajszálat találtak a lány meggyilkolásának ügyében gyanúsított férfi vidéki házában, amelyet vizsgálnak a rendőrök. A Blikk most megtudta az eredményt: a rendőrség a fiatal lány hajszálát találta meg B. László siófoki otthonában.

– A rendőrök mindent átkutattak a férfi lakásában. A mosógépében találtak női hajszálakat is, amelyekről kiderült, hogy mind Fannié – kezdte lapunknak a neve elhallgatását kérő informátor.

Az még nem is lenne meglepő, hogy B. Lászlón ott volt a lány haja, mert azt sosem tagadta, hogy találkoztak, majd ő hozta le Fannit a lakásból, de a rendőrök szerint nem így került rá a minta.

– A rendőrök már azt is tudják, hogy pontosan mi történt. A férfi a csomagtartójában tette Fannit, aztán lement Siófokra, a lakásába. Ahogy odaért, kinyitotta a csomagtartót, de abban a pillanatban észrevette, hogy ott van egy térfigyelő kamera, ezért visszacsukta, majd átállt máshová a bérelt kocsival. Az eltűnés másnapján egy síoverallt vett fel, aztán az autójával elhajtott a szalkszentmártoni bányatóhoz, ahol órákat töltött. Ezután ment csak haza, majd azonnal kimosta a ruháit. De nem volt elég figyelmes, így az overallon és a mosógépben is ott maradt Fanni haja – árulta el a bennfentes.

Az ügyben a rendőrök B. Lászlót (balra) gyanúsítják, aki márciusig biztosan rács mögött marad / Fotó: Fuszek Gábor

A gyanúsított férfi ezután rakta ki Fanni bőröndjeit a ház szeméttárolójába a konténerek mellé, majd átöltözött és visszament Budapestre, a lány bérelt lakásába. – Valószínűleg azt a pénzt kereste, amit a fiatal lány vett ki nem sokkal korábban a bankból, de az is lehet, hogy rendet rakott a nappaliban, ugyanis a gyanú szerint ott dulakodtak – tette hozzá informátorunk.

Lapunk úgy tudja, a kamerák felvételei alapján a nyomozók számára teljesen egyértelmű, hogy mi is történt. Hamarosan lezárják az ügyet, az ügyész már meg is kapta az iratokat átnézni, minden készen áll-e a vádemeléshez. Már csak egy, külföldön végzett vizsgálat eredményét kell megvárni.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el az otthonából. Egy héttel a bejelentés után letartóztatták B. Lászlót, akit a fiatal lány megölésével gyanúsítanak. A férfi azóta is a rácsok mögött van.

Csalás miatt is nyomoznak

Mint azt a Blikk elsőként megírta, B. László ellen nem csak emberölés miatt nyomoznak.

– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói azzal gyanúsítják, hogy még korábban nem fizetett be több millió forint értékű áfát – erősítette meg információinkat B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland.

Forrás: Blikk, Cs.H.–L. E.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work