5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldPénzügyi alappal támogatnák rabszolgák leszármazottait georgetowni diákok

Pénzügyi alappal támogatnák rabszolgák leszármazottait georgetowni diákok

A washingtoni Georgetown Egyetem diákjai pénteken megszavazták egy olyan pénzügyi alap létrehozását, amelyből azoknak a rabszolgáknak a leszármazottait kárpótolnák, akiket az intézmény 1838-ban adott el.

A pénzügyi alapba „megbékélési hozzájárulás” címén minden diák szemeszterenként 27 dollárt és 20 centet fizetne majd be, az összegyűlt összeget pedig 272 rabszolga leszármazottainak utalnák át.

(Fotó: Twitter.com/ajplus)A kezdeményezést bírálók szerint az egyetemnek kellene fizetni, nem pedig a diákoknak (Fotó: Twitter.com/ajplus)

A voksolást egy egyetemi csoport szervezte. Az ötletet a hallgatók kétharmada szavazta meg, de ezt még az egyetem vezetőinek is jóvá kell hagyniuk. Ha a vezetők is elfogadják a döntést, akkor a pénzt jótékonysági adományként folyósítják az egykori rabszolgák leszármazottainak, akiknek elsöprő többsége a déli Louisiana államban és az amerikai főváros melletti Marylandben él.

A Georgetown Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely ilyen jellegű kárpótlási alapról döntött. Bírálói szerint azonban nem a diákoknak, hanem az egyetemnek kellene a kárpótlást fizetnie. 1838-ban ugyanis az egyetem adott rabszolgákat louisianai ültetvényeseknek, hogy így fizesse ki az adósságát. 2017-ben az egyetem hivatalosan is bocsánatot kért ezért, és egyik épületét Isaac Hawkins eladott rabszolgáról nevezte el.

A 2020-as elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban a demokrata párti politikusok közül többen is felvetették az egykori rabszolgák leszármazottainak kárpótlását. Cory Booker, New Jersey demokrata párti szenátora, aki pártja elnökjelöltségére pályázik, a héten törvényjavaslatot terjesztett elő a kárpótlás lehetőségeit felmérő bizottság létrehozására. Javaslatát két másik demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Elizabeth Warren massachusettsi és Kamala Harris kaliforniai politikus is támogatta.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem