10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóPénz nélkül tűnt el Spanyolországban a háromgyerekes magyar apuka - felesége így...

Pénz nélkül tűnt el Spanyolországban a háromgyerekes magyar apuka – felesége így próbál a nyomára bukkanni

Spanyolország—Magyarország — Rejtélyes körülmények között veszett nyoma egy háromgyerekes magyar apukának Spanyolországban.

Mátés Gergővel (32) utoljára karácsonykor váltott üzenetet édesanyja. Huri Valéria csak akkor fogott gyanút, hogy valami nincs rendben, amikor fia január 5-én nem reagált a születésnapi köszöntésére.

Az asszony most a Facebookon keresi égre-földre a férfit, ma pedig a magyar rendőrségen is bejelentést tesz. A spanyol hatóságok már kutatnak utána, egyelőre hiába. Egy ismerős szerint viszont valaki látta Gergőt Barcelonában kéregetni, állítólag haza szeretne jönni Magyarországra a családjához, csak épp nincs pénze.

– Miután Gergő elvált, a három gyerek az édesanyjukhoz került. A fiam, talán azért is, hogy felejtsen, külföldre ment dolgozni egy hajóra. Ott ismerte meg mostani, bolgár barátnőjét. Nyáron kiköltözött hozzá Gandiába, ez egy tengerparti város az ország keleti oldalán. Gergőnek már munkája is volt, de nem vetette fel a pénzt, most kezdett volna egyenesben jönni – mondta el Huri Valéria.

A férfinak furcsamód régóta nem volt telefonja, pedig most nagy segítségére lenne a készülék. Így sem volt elzárva az otthoni információtól: tableten, messengeren tartotta a kapcsolatot édesanyjával. Valéria így tudhatott arról, hogy fia december 25-én éjjel 3-kor nem tudott aludni. Feszült volt, mert előtte összeveszett a barátnőjével, és várta haza, a nő ugyanis bulizott valahol. Hajnalban aztán Gergő elunta a várakozást és négy óra körül elment a lakásból. Senki nem tudja, hova.

Valériának elképzelése sincs arról, hol lehet.

A férfi életében voltak ugyan mély időszakok, volt már depressziós is, ám az ismerősöktől érkező információk arra engednek következtetni, hogy Gergő hazaindulhatott Magyarországra, pénz nélkül. Úgy viszont utazni nehéz.

Valéria (jobbra), Gergő édesanyja aggódik fiáért

A család egyik barátjának orosz ismerőse a fotója alapján állította, hogy látta Gergőt, pénzt kért tőle Barcelonában.

Az ismerősök most a városban élő magyarokat mozgósítják, nézzenek szét alaposan a pályaudvarokon, nincs-e ott Gergő. A férfi bolgár barátnője ugyanis nem nagyon reagált a megkeresésekre, úgy tűnik, rá egyelőre nem számíthatnak.

Hasznos a közösségi oldal

Nagy segítség a rendőrségnek a Facebook az eltűnt emberek felkutatásában. Van kimondottan ilyen célból létrehozott csoport, például az „Eltűnt emberekért – megoszthatod” nevű közösség. Az ott közzétett keresések természetesen nem helyettesítik a rendőrségen tett hivatalos bejelentést.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem