18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágPéntektől tilos láncon tartani a kutyákat

Péntektől tilos láncon tartani a kutyákat

forrás: Ma este/M1

Január 1-jétől nem szabad kikötve tartani az ebeket, aki megteszi, 150 ezer forintos állatvédelmi bírságra számíthat. Az M1-nek nyilatkozó állatvédelmi szakjogász perek garmadájára számít.

 Péntektől tilos láncon tartani a kutyákat

Januártól nem lehet láncon tartani a kutyákat. Még szilveszter alkalmából sem, amikor viszont épp a laza feltételek között tartott kedvencek szökhetnek meg a petárdázás robajától megrémülve. Mik változnak, milyen kötelességei lesznek a gazdáknak, és mennyire érvényesülnek jelenleg az állatok jogai – ezekről beszélgetünk a következő percekben.

Czerny Róbert állatvédelmi szakjogász az M1 ma este című műsorában hangsúlyozta, ha egy állat a petárdáktól megijedve elszalad, a gazdák nem háríthatják másra a felelősséget. Kormányrendelet írja elő, hogy az ilyen helyzeteket az állattartónak meg kell előznie, meg kell akadályoznia a szökést. Például be kell zárni az állatokat vagy –amint azt állatorvos is javasolja – enyhe nyugtatókat lehet adni az ebeknek. Legvégső esetben azonban a többség sajnos a láncot veszi elő – tette hozzá. Az a gazda azonban, aki így dönt, vagyis nem engedi el az ebét a láncról, 150 ezer forintos állatvédelmi bírságra számíthat. Az pedig, aki nem előzi meg a kutyája szökését  90-100 ezer forintos kiadással kalkulálhat.

Péntektől tilos láncon tartani a kutyákat

A jogász emlékeztetett rá, hogy a kormányrendeletbe 2012 nyarán került be, hogy 2016. január 1-jétől nem lehet láncon tartani a kutyákat, vagyis volt két és fél év felkészülési idő, és az állatvédők is folyamatosan szajkózták, hogy jön a változás. Mégis kevesen tudnak róla, amiben a kormányzati kommunikáció hiány is szerepet játszik – tette hozzá.

Czerny Róbert szerint eközben nem csak állatvédelmi ügyről, hanem polgárjogi kérdésről is szó van. garnmadával jönnek majd a szomszédok panaszai amiatt, hogy a láncról elengedett kutyák átmásznak a kerítésen és a túloldali telken károkat okoznak. Ha pedig valaki nem szabadítja meg az ebét a kötéltől, akkor azért jelenthetik fel. Az új szabály ehhez „kiváló” jogalapot teremt – mondta. Az, aki nem előzi meg a kutyája szökését és az aki nem engedi el az ebét a láncról szintén 90-100 ezer forintos állatvédelmi bírságra számíthat.

Mint mondta, a dátum ünnep az állatvédők számára, mert a kutyát nem úgy kell tartani, hogy korlátozzák a mozgását. Ahhoz, hogy az állat fegyelmezett legyen, lánc helyett fiatal korában el kell vinni kutyaiskolába, foglalkozni kell vele.

Mint mondta, vidéken, tanyákon a lánc alternatívája a kennel lehet. Ennek mérete kistestű ebnél 10 négyzetméter, közepes méretűnél 15, nagy termetűnél pedig 20. Ekkora terület azonban nem elég egy kutyának, ezért fontos, hogy a gazda foglalkozzon az állattal, szocializálja a családhoz, a szomszédokhoz, különben komoly balestek is előfordulhatnak, veszélybe kerülhet a személy- és vagyonbiztonság.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem