7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekSportPárizsé a 2024-es olimpia

Párizsé a 2024-es olimpia

Párizs rendezheti a 2024-es, Los Angeles pedig a 2028-as olimpiát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai, limai döntésének értelmében.

Párizsé a 2024-es olimpia (Forrás: readersdigest.ca)

Párizs rendezi a nyári olimpiai játékokat 2024-ben, négy évvel később pedig Los Angeles. Mindkét város harmadik alkalommal ad majd otthont az ötkarikás játékoknak – ráadásul a legutóbbi párizsi olimpia időpontja és a 2024-es között éppen 100 év telik el.

Ez egyébként az MTI szerint a második olyan alkalom, hogy egyszerre két rendező országot neveznek meg, és a fentebb ismertetett évfordulót talán még érdekesebbé teszi, hogy ez a ritka esemény 1921 júniusában történt, amikor éppen azt jelentették be, hogy Párizs rendezheti az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát.

Azáltal, hogy Los Angelesben 2028-ban rendeznek olimpiát, megszakad az a 32 éves „szünet” is, amely alatt az Egyesült Államoknak az olimpia rendezését „nélkülöznie kellett”.

A NOB idén júliusban döntött arról, hogy mindkét helyszínt kijelöli, és Los Angelesszel már a múlt hónapban megállapodás is született a 2028-as rendezésről. Eredetileg Párizs és Los Angeles is a 2024-es olimpia rendezésére pályáztak, a hat pályázóból négy – Boston, Hamburg, Róma és Budapest – is visszalépett.

Casey Wasserman, a Los Angeles-i pályázati csapat vezetője közleményében azt írta:

„Mindenkit, aki kapcsolatban áll az LA 2028-cal, izgalommal tölt el ez a win-win forgatókönyv. Los Angeles, Párizs és a NOB együttesen bizonyítja az olimpiai játékok azon értékét, hogy képes közösségek házigazdájává válni”.

Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere pedig azt mondta: ez az a pillanat, amire „az angelesiek” vártak.

„Egy generációban először visszahozzuk a játékokat az Angyalok Városába. LA rajong az olimpiáért, mert a játékok korábban már kétszer is felemelték a várost. De számunkra a játékok mindig egy még fényesebb jövőt képviseltek, és a lehetőséget arra, hogy a sportok erejét és az olimpiai mozgalmat felhasználva ismét inspiráljuk a következő generációt” – jegyezte meg Garcetti.

A szerdai döntés persze nem meglepő, miután a NOB képviselői júliusban megállapodtak a két pályázó város vezetésével – a Portfolio szerint Párizs ekkor jelezte, hogy csak a 2024-es rendezés érdekli, míg Los Angeles a későbbi dátum elől sem zárkózott el. A NOB így már július 11-én meghozta a döntést arról, hogy szeptember 13-án bejelenti a 2024-es és 2028-as olimpiai játékok rendezőjét, s ez ma – az egyhangú szavazást követően – meg.

Forrás és képek: eloben.hu, portfolio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem